Becsült olvasási idő: 3 perc
20 milliárdot költöttünk egy év alatt szájápolási termékekre

Fogkrémből, fogkeféből és szájvízből közel 20 milliárd forintos forgalmat bonyolított le a kiskereskedelem, 2012. március-2012. február között. Az egészség megőrzését és jó közérzetet szolgáló fogkrémből 2,3 millió litert adtak el a boltokban; fogkeféből közel 11 millió darabot, elektromos fogkeféből pedig 492 ezret – többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe. 

 

A fogkém éves piaca mintegy 12 milliárd forint. Ezzel beletartozik a Nielsen által mért 70 háztartási vegyiáru és kozmetikum kategória között a legnagyobb forgalmú tíz közé. Értékben a fogkrém kiskereskedelmi eladása 2 százalékkal nőtt a legutóbb felmért tizenkét hónap során, az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Mennyiségben csekély mértékben, 1 százalékkal csökkent a bolti forgalom.

fogFigyelemre méltóan erősek a fogkrém gyártói márkái. A kategória értékben mért forgalmából 96 százalékkal részesedtek az elmúlt év során.

Kis mértékben, 3 százalékkal drágult a fogkrém, egyik évről a másikra: Egy liter mennyiségi eladással súlyozott átlagos fogyasztói ára idén január-februárban 5177 forint, míg a tavalyi hasonló periódusban 5026 forint volt.

A fogkefe éves kiskereskedelmi piaca 3 milliárd forint felett mozog. Forgalma mind érték, mind mennyiség szempontjából változatlan maradt, éves összehasonlításban.

A szájvíz növekvő, egyre fontosabb kategória. Értéket tekintve 10, mennyiségben 8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi eladása, 2012. március-2013. február között, az előző hasonló időszakhoz képest. Éves bolti forgalma túllépett a 3 milliárd forinton.

Az elektromos fogkefe iránti kereslet szintén dinamikusan fejlődik. Ha az értéket nézzük, a piac évi félmilliárd forintos forgalom felett változik; legutóbb 23 százalékkal bővült, egyik évről a másikra. Mennyiség szempontjából 11 százalékkal többet forgalmazott a kiskereskedelem.

Ami a bolttípusok súlyát illeti, eléggé koncentrált a szájápolási termékek bolti értékesítése. Kiemelkedő piaci részesedést ért el a drogéria 2012. március-2013. február között: 66 százalék jutott rá az elektromos fogkefe teljes forgalmából. Fogkefénél 40, szájvíznél 34 százalékot ért el.

Fogkrémnél a teljes forgalomból a hipermarket részesedett legnagyobb arányban, 34 százalékkal, 2012. március-2013. február során.

Fogékonyak a magyar fogyasztók a szájápolási termékek újdonságaira a boltokban. A Nielsen egyik kutatása feltárta, hogy a megkérdezés előtti hat hónap során a felmérésben résztvevők több mint fele vásárolt a polcokon újonnan megjelent fogkrém, fogkefe vagy szájvíz közül valamit; egyet a válaszadók 23, kettő-négy terméket 18, négynél is többet pedig 10 százaléka.

Szájápolási termékek – értékben mért – kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése, 2012. március-2013. február során. Százalékban.

Bolttípus                           Fogkrém      Fogkefe     Szájvíz     Elektromos fogkefe

2500 nm felett                       34                35             33                      34
401-2500 nm                        16                14               9                        0
201-400 nm                            3                  2               1                        0
51-200 nm                              7                  5               1                        0
50 nm és kisebb                     3                  1          0 0
Vegyiáru szaküzlet 32 40 34 66
Patika 5 2 21 0
Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket feltáró és szolgáltató globális vállalat.