hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
235 millió forintos GVH-bírság az eMAG-nak: megtévesztő gyakorlatok a fókuszban

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és hiányos fogyasztói tájékoztatás miatt 235 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az eMAG Magyarország Kft.-re. A vállalat elismerte a jogsértéseket, és kötelezettséget vállalt működésének átalakítására - közölte a GVH.

Több ponton is megsértette a fogyasztóvédelmi és versenyjogi előírásokat az eMAG Magyarország Kft. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A romániai központú e-kereskedelmi vállalat magyar leánycégével szemben indított eljárás végén a GVH Versenytanácsa összesen 235 millió forint bírságot szabott ki. A cég az eljárás során elismerte a jogsértéseket, lemondott a jogorvoslati jogáról, így a büntetés jogerőssé vált, az összeg pedig a magyar központi költségvetésbe kerül.

Megtévesztő akciók, pontatlan szállítási információk

A GVH 2024 februárjában indított versenyfelügyeleti eljárást az eMAG magyarországi működésének vizsgálatára. Az eljárás során a hatóság több olyan gyakorlatot is feltárt, amelyek sértették a fogyasztók tájékoztatáshoz fűződő jogait.

A Versenytanács megállapította, hogy az eMAG
– a 2023. július 25–28. közötti „Őrült napok” akció idején valótlan kedvezménymértékekkel hirdette a divatkategória számos termékét;
– 2023 októberétől nem kellő szakmai gondossággal alakította ki a termékek várható szállítási idejére vonatkozó tájékoztatását;
– 2023 júliusától 2024 áprilisáig egyes termékek esetében a jogszabályon alapuló 14 napos elállási jogot és jótállást saját ajánlati előnyként tüntette fel;
– 2024 áprilisától a szállítási és utánvételi költségeket átláthatatlan, nehezen értelmezhető módon jelenítette meg weboldalán és mobilalkalmazásában.

Értékelések: kötelezettségvállalás, nem bírság

A GVH vizsgálata kiterjedt az eMAG fogyasztói értékelések moderálásával kapcsolatos gyakorlatára is. Ezen a területen a hatóság nem állapított meg jogsértést, ugyanakkor kötelezte a vállalatot vállalásainak végrehajtására. Ezek közé tartozik az értékelési szabályzat felülvizsgálata, következetesebb alkalmazása, az átláthatóbb fogyasztói kommunikáció, valamint az eladók és a szállítás minőségének értékelhetősége.

Megfelelési program és rendszerfejlesztések

Az együttműködés és a jogsértések elismerése nyomán a GVH Versenytanácsa a pénzbírság mellett megfelelési jellegű intézkedéseket is előírt az eMAG számára. Ennek részeként a vállalatnak általános fogyasztóvédelmi megfelelési programot kell kidolgoznia és bevezetnie, továbbá fejlesztenie kell a szállítási becslések rendszerét, pontosítania a szállítási határidőkkel kapcsolatos tájékoztatást, valamint egyértelműbbé kell tennie az utánvételi díjak feltüntetését.

Nem előzmény nélküli ügy

Az eMAG korábban is többször a GVH látókörébe került. A versenyhatóság 2021-ben már vizsgálta a vállalat akciótartási gyakorlatát, amelynek eredményeként 200 millió forintos bírság mellett mintegy 4 milliárd forint értékű jóvátételi vállalás teljesítésére kötelezte a céget. Az utóvizsgálatok során a GVH hiányos teljesítést állapított meg, ezért további 50 millió forintos bírságot szabott ki.

2025 februárjában újabb utóvizsgálat indult az eMAG webáruház üzemeltetőivel szemben, amely jelenleg is folyamatban van.