Becsült olvasási idő: 1 perc
4000 kiló dinnyét kóstoltatott az AMC

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is útjára indította „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezésű dinnye fogyasztásösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrárminisztérium támogatásával.

A promóció során az Agrármarketing Centrum munkatársai 2018. július 17-én a fonyódligeti, július 18-án pedig a zánkai Erzsébet-táborban kínáltak friss sárga- és görögdinnyét az ott nyaraló gyerekeknek.

Idén a sok napsütésnek köszönhetően különlegesen jó minőségű termést arattak a gazdák, a szezon is már korábban, június végén elkezdődött. A sárga- és görögdinnye többek között A, C, B6 és E-vitamint, illetve vasat és foszfort tartalmaz, víztartalma pedig kiválóan hidratál, ami a fejlődő szervezet számára kimondottan előnyös.

Az AMC fontosnak tartja a fiatalabbakkal megismertetni a friss, helyi termékek fogyasztásának fontosságát, hogy aztán később felnőttként, tudatos vásárlóként válasszanak. A kampányról Végváriné Henter Lilla, az AMC szóvivője elmondta: „A munkánk legszebb része, egyben a leghitelesebb visszajelzés a gyerekek felhőtlen öröme és hálája. Volt, aki életében először most evett dinnyét, más azt mondta, hogy ilyen finomat még soha nem kóstolt korábban. Ezekért a mondatokért is tartjuk fontosnak, hogy már négy éve folyamatosan jelen legyünk az Erzsébet-táborokban is a kampány alatt.”

Az Erzsébet-táborokon kívül a nyár folyamán számos belföldi rendezvényen (VOLT Fesztivál, Belvárosi Foci Mozi) kóstoltatott dinnyét az AMC a közös kampány keretében. A kampány elsődleges célja, hogy minél többen keressék és fogyasszák a kiváló minőségű hazai dinnyét. Jelenleg évente fejenként 13-15 kg-ot fogyasztanak Magyarországon ebből a nyári gyümölcsből.