Becsült olvasási idő: 1 perc
80 százalék fölé emelkedett a hazai tej aránya az itthoni boltokban

Azzal, hogy minimálisra csökkent a tejimport, az áfacsalások száma is mérséklődött az ágazatban - mondta a Tej Terméktanács elnöke. A hazai kiskereskedelmi láncok zömében már 80 százalék felett van a hazai UHT tejek aránya a kínálatban.

Érzékelhető jelei vannak a hazai tejpiac fehéredésének, jövőre pedig tovább tisztulhat az ágazat – írta szakmai érdekképviseletektől származó információira hivatkozva a Magyar Idők.

Karancskeszi, 2010. május 25.Vasvári Sándor egy holstein-fríz tehén tőgyére helyezi a fejőgépet Karancskesziben, Baksa Sándor tejtermelő tehenészetében. Május 25. a nemzetközi tejnap. Ezt a napot a Nemzetközi Tejszövetség 1957 óta minden év május utolsó keddjén tartja.

 Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a lapnak azt mondta, a kiskereskedelmi láncokkal kötött megállapodás eredményeként jelentősen emelkedtek a felvásárlási árak a hazai tejpiacon. Szintén kedvező fordulat, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok zömében már 80 százalék felett van a hazai ultrahőkezelt, vagyis az UHT tejek aránya a kínálatban.

Azzal, hogy a minimálisra csökkent az import, az áfacsalások száma is mérséklődött – olvasható a lapban. Mélykuti Tibor szerint az elmúlt hónapokban érzékelhetően visszaszorult a trükközők száma. Azzal, hogy megszűnt az importnyomás és egyre kevesebb áfacsalással érintett termék kerül a magyar piacra, levegőhöz juthat az ágazat, a termelők és a feldolgozók pedig a fejlesztéseken gondolkodhatnak.

A Magyar Idők szerint a tervek között szerepel, hogy a földművelésügyi miniszter kiterjeszti a termelők, a feldolgozók és a kereskedők adatszolgáltatási kötelezettségét, így minden piaci mozgás látható lesz a hatóságok előtt.