Jelentősen csökkent a csirkehús ára az év első öt hetében: az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az egész csirke feldolgozói ára hat százalékkal, a csirkecombé 11 százalékkal volt alacsonyabb január végén, mint egy évvel korábban. A csirkemell ugyanebben az időszakban két százalékkal lett olcsóbb. Bárány László, a Baromfi Terméktanácson belül működő Magyar Broilerszövetség elnöke szerint az áresés a januártól öt százalékra csökkentett sertésáfa közvetett hatásának tudható be. Lapunknak elmondta: az alacsony forgalmi adónak köszönhetően olyan versenyelőnyre tett szert a sertéshús, amit csak az árak csökkentésével tudtak kompenzálni a baromfitartók. – Nem akartuk, hogy a baromfihúsok fele a raktárban kössön ki, ezért engedni kellett a kereskedői és a piaci nyomásnak. Olyan szintre kellett vinni a baromfi átadási árát, amelyen versenyben tudunk maradni a fogyasztók kegyeiért – tette hozzá.
A Magyar Idők cikke ezen a linken olvasható tovább.

