hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
A Bátor Tábort támogatja az ALDI

Az ALDI Magyarország megfizethető, minőségi termékei széles választékával járul hozzá a magyar családok jólétéhez. A vállalat hisz a közösség erejében, és aktívan tesz a társadalmi szemléletformálásért.

Futással, adományokkal a közösségért

Az ALDI idén is aktívan részt vett Magyarország egyik legnagyobb amatőr futóeseményén, a XIX. NN Ultrabalatonon, ahol két vállalati csapatot is indított: az ALDI Run for Fun és az ALDI Speed Squad formációkat. Az ALDI Speed Squad 16 óra 59 perc 50 másodperces teljesítménnyel a 48. helyen zárt, míg az ALDI Run for Fun 21 óra 1 perc 5 másodperc alatt teljesítette a távot.

A vállalat munkatársai részvétele túlmutatott a sportteljesítményen: a kezdeményezés egyúttal társadalmi felelősségvállalási célt is szolgált. Az ALDI futócsapatai a Bátor Tábor Alapítvány munkájára kívánták ráirányítani a figyelmet, amely élményterápiás programokkal támogatja a daganatos és krónikus betegségekkel élő gyermekeket. Az alapítvány évente több mint 4000 gyermeket és hozzátartozót ér el, kórházi, iskolai, tábori és online formában megvalósított programjaival.

A kezdeményezés jól illeszkedik az ALDI társadalmi felelősségvállalási stratégiájába, amely a dolgozói elköteleződés erősítése mellett a közösségek támogatását is zászlajára tűzte. Az ilyen típusú megmozdulások a vállalat employer brandingjét is erősítik, hiszen lehetőséget teremtenek az aktív, egészségtudatos és társadalmilag érzékeny vállalati kultúra bemutatására.

Az ALDI két futócsapata közösségi adománygyűjtést indított a Bátor Tábor Élménykülönítmény részére, így bárki utalhatott kisebb-nagyobb összeget a Bátor Tábor adománygyűjtő oldalán, amit a szervezet súlyosan beteg gyermekek és családjaik támogatására fordít. A vállalat futóinak felhívására több tucat felajánlás érkezett, összesen több mint 250 000 forint gyűlt össze a Bátor Tábor részére. Az alapítvány az összeget nyári táboraira használja fel: a tavalyi négy helyett idén már öt turnusban várják a betegségben érintett gyerekeket.

12 éve a legbátrabbak mellett

Az ALDI 2014 óta áll kapcsolatban a Bátor Tábor Alapítvánnyal, és pénzadományokkal is segíti a karitatív szervezetet. Az áruházlánc két futócsapata által gyűjtött összeg mellett az ALDI idén további 8 millió forinttal támogatja a Bátor Tábor munkáját, újfent kiállva a legbátrabbak mellett. A diszkontlánc az együttműködés kezdete óta közel 100 millió forintot juttatott az alapítványnak, így az elmúlt 12 év során több mint 25 000 érintettnek nyújtottak segítséget programjaikon keresztül.