hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
A Black Friday jelentősége idén erősen felértékelődik

A vállalkozások drasztikusan növekvő működési költségeinek és a vásárlók egyre erősebb árérzékenységének keresztmenteszében nyomós kérdés, hogy mit hoz idén a Black Friday. Jagodics Rita, kereskedelmi marketingszakember már harmadik éve vizsgálja a Fekete Péntekhez kapcsolódó vásárlási szokásokat. A közel 2100 fős felmérése alapján egyértelműnek látszik: idén jelentősen felértékelődik az akciós szezon szerepe.     

„Mindenképpen izgalmas és tanulságokat ígérő időszak elé nézünk a keresleti igények és kínálati piac összekapcsolódása tekintetében. A felmérésben részt vevők jelentős része, 44%-a kisebb mértékű leárazásokra számít a korábbi évekhez képest, ugyanakkor megközelítőleg ugyan ennyi százalékuk nyilatkozott úgy, hogy idén még jobban figyeli az árakat, kedvezményeket. Kereskedői oldalról ez nemcsak feladatokat, hanem lehetőségeket is jelent, hiszen egyértelmű, hogy a valóban jó akcióknak a szokottnál is nagyobb lesz a vonzereje. Minderre pedig ráerősít az is, hogy csökkent a külföldi webshopokból történő rendelés iránti nyitottság” – mondta el szakember. Jagodics Rita szerint ennek mérséklődése mögött a pandémia tanulságai húzódnak: „az elmúlt évek egészségbiztonsági korlátozási, a személyes boltba járás akadályoztatása miatt jelentőset ugrott az online kereskedelem és azon belül a külföldi oldalakról történő rendelés volumene is; ezzel egyidőben viszont nőtt a problémás – későn vagy minőségileg kifogásolt – kiszállítások száma, amelyeknél a külföldi weboldalak esetén sokszor nehéz volt a panasz érvényesítése. Csökkent tehát a bizalom, ami pedig a hazai kereskedőknek ad (újra)bővülési teret”.

Olcsóbbat vagy jobbat?

„Mindez egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az év végi vásárlási szezont most rendkívüli figyelem és érzékenység fogja övezni vásárlói oldalról. Kérdés, hogy a gazdasági válság eredményeképpen, az egekbe szállt energiaárak, a rekordárfolyamok mellett a kereskedők milyen mértékű kedvezményeket tudnak kigazdálkodni az árazásukban” – tette hozzá a szakember. Itt azonban fontos kiemelni két dolgot. Arra a kérdésre, hogy összegszerűen milyen kiadásokat terveznek a vásárlók, kiugróan magasan, több mint 80%-ban nyilatkozták, hogy törekedni fognak kevesebbet költeni 2021-es képest. Az elkövetkezendő hetek ugyanakkor az ajándékvásárlásra fókuszálnak a kereskedelem világában, ami egyúttal felveti a minőségi elvárások kérdéskörét is. Jagodics Rita kutatása erre is kitért és az eredmények azt támasztják alá, hogy a spórolási szándék ellenére a vásárlók többsége továbbra sem áldozza fel a minőséget az ár oltárán, és bár a minőséget preferálók (a válaszadók 65%-a) túlnyomó többségénél is szempont lesz az ár, de a minőséget előrébb sorolják, ha ajándékról van szó.       

A fenti eredményeket látva nem meglepő, hogy több figyelmet fordítanak az emberek a különböző akciókra, így az elmúlt években sokak által pusztán marketingfogásnak titulált Black Friday-re is. 

Infografika a felmérés eredményeiről:

Forrás: kereskedelmimarketing.hu

A borítókép forrása: Adobe Stock