A hazai trafikosokat képviselő szervezet elnöke szerint minden azon múlik, hogy milyen feltételekkel ültetik át a törvény rendelkezéseit a gyakorlatba – amelyek számos piacromboló problémát generálhatnak, de helyes megközelítés esetén stabilitást is hozhatnak az érintett vállalkozók számára.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesületének álláspontja szerint az úgynevezett trafiktörvény alapvetően a kiskereskedők érdekeit szolgálja, bár váratlan fordulatként értékelik, hogy a törvény kizárólag dohány- és dohányzással összefüggő termékekre szűkítette le a dohányboltokban árusítható termékek körét.
Lengyel Antal, az egyesület elnöke szerint „Akik eddig is a dohánykereskedelemből szerezték bevételük 80 százalékát, azokra nézve nem hozhat jelentős változást az új szabályozás. Azoknak viszont, akiknél csak 50 százalék körüli ez az arány, dönteniük kell, hogy folytatják-e az új feltételrendszer mellett, és új üzletpolitikát kell kidolgozniuk, amennyiben belevágnak.”
Az MDKE akkor értékelné sikeresnek a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény végrehajtását, ha az a dohánykereskedelemmel foglalkozó családoknak biztos megélhetést nyújtó, szakszerű dohány kiskereskedelmet eredményezne.
„Fontosnak tartjuk, hogy olyan koncessziós jogosultak kapjanak lehetőséget dohánytermékek értékesítésére, akik kihívásnak tartják a feladatot, akik az állam által meghatározott igen magas szakmai elvárásoknak meg tudnak felelni, és a szigorú feltételrendszer mellett is vállalják, hogy árulnak dohányterméket. A nyílt koncessziós pályázati rendszer mindenkinek azonos lehetőségeket kínál, de a feltételeknek nem lesz könnyű megfelelni. A határidő pedig várhatóan igen szoros lesz. A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete civil szervezetként vállalja azt a szerepet, hogy felkészítse a pályázni kívánó kereskedőket a pályázatok elkészítésére. A törvény végrehajtása kapcsán szakmai információkkal segítjük a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkáját, hiszen semmiképp nem szeretnénk olyan végrehajtást, ami nem működik jól a gyakorlatban”, tette hozzá Lengyel Antal.

