A második hullám elején (mert csak év végén, jövő év elején lesz a csúcs, addig a járvány fut felfelé), óvatos a boltos munkaerőpiac. A napicikkesek megkezdték a rágyúrást, az iparcikkesek viszont óvatosak, hiszen a vásárló és a munkaerőpiacon az eladó is az. Egyszer már megégette magát.
A boltos világ a nyári hónapokban kimászott a gödörből, mostanság annyit vásárolunk, mint egy éve. Igaz ugyanakkor, hogy egyes boltokban többet, másokban kevesebbet, de ennyi az átlag. A statisztika szerint a boltos mélypont időszakában, második negyedévben az üres álláshelyek száma négyezer alá csúszott, a korábbi hat-hétezer közötti mutatókkal szemben.
Nyilván áprilisban a bezárt iparcikkes boltok nem kerestek, hanem elküldtek eladókat, de a májusi újranyitásától kezdve már vették vissza a őket a boltokba. A korábban pedig nagy munkaerőhiánnyal küszködő élelmiszeres és drogériás boltok fel tudták tölteni a létszámot, már amennyire lehetett (például kell egészségügyi alkalmassági igazolás is, így egy vendéglátós munkatársat felvehettek, de egy könyvesboltost nem).
A boltos foglalkoztatottak száma az első negyedévi 362 ezer főről a második negyedévre 339 ezerre esett, de hát most már a harmadik negyedévet tapossuk. A nagyobb (legalább öt főt foglalkoztató) boltos vállalkozások a júniust 17 ezer fővel kisebb létszámmal zárták, ami 17 ezres csökkenés, ezen belül az eladók száma 14 ezer fővel volt kevesebb (júniusban ezekben a nagyobb boltokban 138 ezer eladó ügyködött).
A legfrissebb boltos álláshirdetések is azt jelzik, amit a statisztika mutat. Ma is keresik az eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, raktárosokat a boltok, de sokkal kevesebbet, átlagosan fele annyit, mint korábban. Ezen belül azonban az élelmiszeres láncok a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel kevesebb álláshelyet hirdetnek, az iparcikkes láncok viszont közelítenek a korábbi, a járványidőszak előtti álláskeresési szinthez. Ebben feltehetően szerepet játszik, hogy a szállodaiparból, vendéglátásból kínálkozik munkaerő pótlási lehetőség az élelmiszerboltok irányában, az iparcikkes boltokban azonban jobban kell keresni az új dolgozókat.
Minden bizonnyal a járvány második hullámában óvatosabbak az álláskeresők, hiszen aki korábban iparcikkes boltban dolgozott, az megtapasztalhatta a korlátozások mellett a vásárlók óvatosságát is, ami visszahúzta a piacot - és a cégek pénztárcáját is lapította, amiből a béreket fizették. És lehet ingázni is, nyugatabbra is újranyitottak a boltok, ez is oka volt a járványidőszak előtti munkaerőhiánynak. Annak is, hogy most is keresni kell munkaerőt.
Vizsgálódásában a blokkk.com a bolti, logisztikai fizikai dolgozók keresését nézte (így most ebben a boltvezetők, helyettesek nincsenek benne).
Van, ami alig változott, például az Aldi csak részmunkaidős bolti munkatársat keres. Jól mutatja az új helyzetet, hogy eleve szembetűnően kevesebb a meghirdetett álláshely, a diszkontoknál fele, harmada a korábbiaknak, de a Tescónál például töredéke (ő persze eladótereket csökkentett, a műszaki, híradástechnikai üzletágát leadta a Media Marktnak). A Penny pedig például csemegepultosból mindössze egy álláshelyet hirdet (persze, egy pozíció mögött lehet több álláslehetőség is):
Aldi | bolti eladó | 61 | logisztika | 16 |
|
|
Auchan | áruházi munkatárs | 39 | logisztika | 4 | web | 7 |
Lidl | bolti dolgozó | 83 | logisztika | 7 |
|
|
Penny | eladó-pénztáros, csemegepultos, műszakvezető | 44 | logisztika | 4 |
|
|
Spar | eladó, pénztáros, szakeladó, | 34 | logisztika | 3 | web | 3 |
Tesco | áruházi, és expressz munkatársak | 20 | logisztika | 1 | web | - |
Forrás: céges honlapok, 2020. szeptember 23. | ||||||
Az iparcikkes láncok körében élénkebb az eladókeresés:
Ikea | 6 | Deichmann | 11 | H&M | 21 |
Media Markt | 21 | dm | 15 | Decathlon | 17 |
Praktiker | 4 | Rossmann | 10 | eMAG | 6 |
Forrás: céges honlapok, 2121. szeptember 23. | |||||
A foglalkoztatási portál összesen 204 eladó, pénztáros, árufeltöltő álláshelyet kínál. Ez is kevesebb a korábbinál, a statisztikából kiolvasható irányzatokhoz hasonlóan.

