Becsült olvasási idő: 34 perc
A fővárosi boltok bukták a legnagyobbat

A hagyományos boltos javulásban. Az ingatlanvadászat, járvány előli költözködés is tükröződik a boltos világban, hiszen a főváros környékének és a balatoni megyék boltjai májusban a járvány előtti időszakhoz képest is nagyot ugrottak. De számított az is, hogy a webvásárlás azért a fővárosban a legerősebb, itt még ráragadhattak a vásárlók. Az utazók pedig nem jöttek.

A statisztikából az tűnik ki, hogy a járványos hónapokban a hagyományos boltok körében a fővárosiak bukták a legnagyobbat. És a leglassabban is kapaszkodnak kifelé a gödörből. A hagyományos boltok zöme a területi (megyénkénti) átlagokat tekintve már elérte a járványos időszak előtti szintet, kivéve a fővárosiakat. És itt májusban még mindig jelentős volt a lemaradás, 11%.

A boltos világ egészét nézve (a hagyományos és a webáruházi köröket együtt, azzal, hogy utóbbi súlya csak közelíti a 10%-ot) a javulás egyértelmű, 2021 májusában már túllépte a járvány előtti piacnagyságot. Ezen persze lehet fanyalogni, hogy lehetett volna több is (több is egyébként, ha a jelentős drágulást mutató cigaretta és benzin nélkül nézzük a változásokat, akkor ugyanis 5% a májusi növekedés 2019-hez képest):

boltos világ  

2020/2019

2021/2020

2021/2019

2021/2019

 április

 május

 április

 május

április

május

változás

-13%

-3%

+9,9%

+5,8%

-4%

+2,6%

KSH, változás: kiigazítatlan volumenindex, 2020, 2021: előző év azonos hónapjához képest, 2021/2019: 2019 azonos hónapja=100%

A statisztika a boltos világ területi megoszlását nézve a hagyományos boltokat lajstromozza, a webáruházak nélkül (hiszen azok a megyehatárokat nem nézve értékesítenek, sokuk akár az ország bármely szegletébe is szállítja a megrendelt portékát).

Budapest és Pest megye súlya nyilván a lakosságszám miatt is a legnagyobb a boltos körben, de a fővárosba utazók (munkába járók, diákok, turisták) is húzhatják felfelé a mérlegét. Nyilván a külföldi turisták hiánya is sokat rontott a mérlegen.

Számít az is, hogy itt a legerősebb a webáruházi értékesítés, egyebek mellett azért is, mivel az élelmiszereres webáruházak egyenlőre nagyobbrészt ebben a térségben vállalnak házhozszállítást. És könnyen lehet, hogy egyes alföldi megyékben a web kisebb súlya miatt ugrott visszatérőben jó nagyot a hagyományos boltos költekezés (Jász, Szabolcs megyékben). Igaz ugyanakkor az is, hogy itt kisebb volt a zuhanás is.

De hát mindent mérlegre dobva a legnagyobbat Budapesten esett a boltos világ és a leglassúbb ütemben kászálódnak ki a gödörből a boltjai. 

Kitűnik az is, hogy a járvány hatására sokan kerestek maguknak lakhelyet, vagy csak egy lakható üdülőt a főváros környékén, valamint a Balaton mellett. Így Pest, Somogy és Veszprém megyékben már 4-5%-kal túllépte a járvány előtti 2019-es szintet a hagyományos boltos kör.

 

Az is számít persze, hogy 2020-ban, a boltos világ legsúlyosabb hónapjában mekkorát huppantak a hagyományos boltos vásárlások egy-egy megyében, többet, vagy kevesebbet kellett javulniuk a járványos előtti időszak szintjének eléréséhez.

Májusban Budapest mellett három megyében állt  mínuszban a boltos mutató (Győr, Vas, Békés, Csongrád), ami azt jelzi, hogy területi megoszlásban a többség már túllépte a járvány előtti szintet:

  

2020/2019

2021/2020

2021/2019

2021/2019

 április

 május

 április

 május

április

május

Budapest

-33%

-22%

+21%

+14%

-19%

-11%

Pest

-10%

+1,4%

+8%

+4%

-3%

+5%

Fejér

-15%

-1%

+10%

+2%

-7%

+1%

Komárom-

-8%

0

+5%

+1%

-4%

+1%

Veszprém

-3%

0

110,0

104,0

-4%

+4%

Győr-

-20%

-8%

+10%

+4%

-11%

-4%

Vas

-15%

-2%

+7%

+1%

-9%

-1%

Zala

-19%

-5%

+11%

+4%

-11%

0

Baranya

-18%

-5%

+15%

+8%

-6%

+2%

Somogy

-10%

+3%

+6%

+2%

-5%

+5%

Tolna

-10%

+1%

+5%

+1%

-6%

+2%

Borsod-

-13%

-3%

+7%

+3%

-7%

+1%

Heves

-12%

-1%

+7%

+3%

-5%

+1%

Nógrád

-3%

+4%

+1%

-2%

-1%

+2%

Hajdú-

-16%

-2%

+12%

+4%

-7%

+2%

Jász-

-4%

+5%

+4%

+1%

-1%

+5%

Szabolcs-

-7%

+5%

+9%

+3%

+1%

+8%

Bács-

-16%

-6%

+9%

+3%

-9%

-3%

Békés

-10%

0

+3%

+1%

-7%

+1%

Csongrád-

-8%

-6%

+11%

+4%

-9%

-3%

KSH, KSH, változás: kiigazítatlan volumenindex, 2020, 2021: előző év azonos hónapjához képest, 2021/2019: 2019 azonos hónapja=100%