Becsült olvasási idő: 1 perc
A hagyományos boltokban is terjed az életkor-ellenőrző kamerák használata

Egyre több ember munkahelye kerül veszélybe a technológia fejlődésével.

A haszon.hu beszámolója szerint az alkalmazott nélküli boltokban már-már bevett szokásnak számít, hogy high-tech kamerák segítségével azonosítják az alkoholos italokat vásárló emberek életkorát. Úgy tűnik, megbízhatóan működnek a rendszerek, ugyanis egyre több „hagyományos” bolt is barátkozik a „kormeghatározó” technológia telepítésének gondolatával.

BBC beszámolt róla, hogy az olyan nagy brit szupermarketek, mint az Asda, a Co-op és a Morrisons teszt jelleggel életkor-ellenőrző kamerákat szereltek bizonyos üzletek önkiszolgáló pénztáraiba. Ha a vásárló jóváhagyja, akkor a kamera „beszkenneli” az arcát, a hatalmas adatbázison „megedzett” algoritmus pedig megpróbálja meghatározni az életkorát.

Ha a szoftver 25 éven felülinek ítéli meg a vásárlót, akkor automatikusan jóváhagyja a korhatáros termékek fizetési kérelmét, ellenkező esetben fel kell mutatni az igazolványt a személyzet egyik tagjának.

A technológiát a Yoti nevű vállalat fejlesztette ki azzal a céllal, hogy felgyorsítsa az önkiszolgáló kasszák folyamatait és enyhítse a személyzet segítségére várakozó vásárlók frusztrációját.

A vállalat tájékoztatása szerint a szoftver nem a hagyományos arcfelismerésen alapszik. Egy óriási, előre betáplált adatbázist használ, ami alapján megpróbálja összepárosítani a vásárlók arcát a rendelkezésére álló, hitelesített, anonim arcokkal.

A szupermarketek azt tervezik, több üzletbe is beépítik a kamerákat, ha sikerrel zárul a teszt, és népszerű lesz a szolgáltatás.