hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
A jövő élelmiszeripara versenyzett a MATE-n

Befejeződött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Bonafarm Csoport szervezésében megvalósuló Antropocén Esetverseny, amelynek keretein belül nemzetközi és magyar hallgatói csapatok versenyeztek három napon keresztül, hogy kiderüljön, ki teljesített a legjobban, valós agrár-élelmiszeripari és fenntarthatósági problémák megoldásait keresve.

A MATE Szent István Campusán 2026. május 13-15. között rendezett hallgatói esetverseny keretein belül 11 ország, 13 csapata – köztük egy MATE-s csapat is – versenybe szállt a győzelemért, az értékes ajándékokért és az elismerésért.

„Bár ez az első alkalommal megrendezett MATE –Bonafarm esettanulmányi verseny, már most valódi nemzetközi mérföldkővé vált. A 26 országból jelentkező 85 csapat rendkívül erős mezőnyt alkotott. A pályázatok színvonala olyannyira kiemelkedő volt, hogy végül 13 csapatot kellett kiválasztanunk, akik kiérdemelték helyüket itt, a gödöllői döntőben”

– hangsúlyozta Kovács Zoltán rektorhelyettes a döntő megnyitóján.

„A mezőgazdaságban és az élelmiszer-előállításban a fenntarthatóság nem csupán arról szól, amit a fogyasztók a szupermarketek polcain látnak. Legalább ennyire szól mindazokról a dolgokról, amelyek a háttérben történnek, és éppen ez teszi ezt az iparágat igazán izgalmassá. Mert a valódi innováció nem tökéletes körülmények között születik, hanem akkor, amikor okos emberek nehéz, összetett, sokszor rendezetlen, valós problémákra találnak megoldást.”

– emelte ki Barok István ünnepi köszöntőjében.

A verseny harmadik napján, a szuperdöntőn a legjobb négy csapat prezentálhatta projektjét, amelyeket a szakmai zsűri bírált.

A zsűri döntése alapján különdíjban részesült a Catapult Consulting (Babes-Bolyai University, Románia) csapata, harmadik helyezést ért el az EcoNomads KZ (AI-Farabi Kazakh National University, Kazahsztán), ezüstérmes lett az Athena’s (Taylor’s University, Malájzia) és a verseny győztese a BioResources & Technology (BRT) csapata (Czech University of Life Sciences Prague, Csehország) lett.

A verseny célja az volt, hogy összekapcsolja az egyetemi tudást az iparági igényekkel, elősegítse a nemzetközi együttműködést, és ösztönözze a gyakorlati, fenntartható innovációk létrejöttét az agrár-élelmiszeripar jövője érdekében.

Borítókép: Barok István, a Bonafarm Csoport stratégiai üzletfejlesztési igazgatója / Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem