Becsült olvasási idő: 1 perc
A kékszeműek hajlamosabbak lehetnek az alkoholizmusra

A Vermonti Egyetem egyik tanulmánya genetikai összefüggést gyanít a kék szem és az alkoholfüggőség között – világosít fel a The Daily Meal.

A tudósok közelebb kerültek ahhoz, hogy erős genetikai kapcsolatot állapítsanak meg a szemszín és az alkoholizmus között. A Vermonti Egyetem egyik friss, az American Journal of Medical Genetics Part B: Neuropsychiatric Genetics nevű szaklapban leközölt kutatása szerint a kékszemű emberek a sötétszeműeknél nagyobb valószínűséggel válnak alkoholistává.

A több mint 1200 „európai amerikait” vizsgáló tanulmány kimutatásai azt sugallják, hogy a szemszínt meghatározó gének az alkoholfüggőségért felelős génekkel ugyanazon a kromoszómán helyezkednek el.

„Az okot továbbra sem tudjuk” – állítja Dawei Li, Ph.D., a mikrobiológia és molekuláris genetika adjunktusa, aki elsőként állapította meg a szóban forgó nexust. „Ezek komplex problémák.”

Li szerint további kutatás szükséges a genetikai kapocs természetének meghatározásához, és a tudós még mélyebbre kíván ásni, hogy kipuhatolja: vajon a kötelék a genetikának köszönhető, vagy egyéb kulturális tényezők játszanak szerepet a viszonyban. Amennyiben a genetikai összefüggés bebizonyosodik, fontos eszköz kerülhet az alkoholfüggőséget kezelő klinikák orvosainak kezébe.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám