hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 8 perc
A környezetvédelmi szemléletformálás nagy lehetőségek előtt áll

Páratlan előadói gárda a III. Országos Szemléletformálási Konferencián.

A KSZGYSZ által kedden megrendezett III. Országos Szemléletformálási Konferencián, amelynek a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért Campusa adott otthont - amely az ország legfenntarthatóbb felsőoktatási intézménye – páratlan előadói gárda állt a több mint 130 résztvevő elé. Ők a témára fókuszálva, olykor a humor és a tudományos ismeretterjesztés eszköztárát is felhasználták, hogy bemutassák tudásukat és tapasztalataikat. Ugyanis – mint ahogy kiderült - ezekre is szükség van ahhoz, hogy a környezetünk állapotára, védelmére felhívó üzeneteink célba érjenek. 

E fontos kérdéskörrel a szövetség Környezetvédelmi szemléletformálás, kommunikáció és edukáció munkacsoportja évek óta - szakértők bevonásával - kiemelten foglalkozik, így kerül sor kétévente a tapasztalatok és a lehetőségek értékelésére további szemléletformálási platformot teremtő szakmai konferenciák megrendezésére.

Megnyitójában dr. Ágoston Csaba, a KSZGYSZ elnöke Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus szavait idézte, miszerint „Eddig az ember magával a természettel küzdött, mostantól a saját természetével kell megküzdenie.”  Ezért is időszerű az immár harmadik alkalommal megrendezett szemléletformálási konferencia, amely újabb ötleteket, példákat, együttműködéseket generálhat valamennyi résztvevő számára. 

A résztvevőket dr. Jámbor Attila, az Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének vezetője köszöntötte, kiemelve, hogy szakmai partnerként és házigazdaként is jelezni kívánják az egyetem elköteleződését a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság és a zöld átállás megvalósításában. 

Raisz Anikó 

Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára előadásában megköszönte mindazok munkáját, akik a környezetvédelmi szemléletformálásban aktívan részt vesznek és a cél érdekében a nehézségeken is képesek úrrá lenni. E téren tapasztalható az elköteleződés és hosszútávú gondolkodás, ehhez előadásában ismertette azokat a nemzetközi és hazai stratégiákat és programokat, amelyek mentén mindez megvalósítható. Mindemellett kiemelte a tavalyi EU-elnökség során folytatott környezetvédelmi érintettségű tárgyalásokat és a legjobb hazai, nemzetközi gyakorlatokat.

Prof. Dr. Dúll Andrea, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánhelyettese az ökoszorongás és az ökoaggódás fogalmát járta körül, a környezeti bizonytalanság okozta ökoérzelmek és az új fogalmak mentén. Ennek köszönhetően a résztvevők megismerhették a “tétlenség sárkányait” és a “cselekvés méhecskéit” is.
A GreenDependent intézet szakmai vezetője Vadovics Edina a 1,5 fokos életmód eléréséhez nélkülözhetetlen egyéni döntésekről és strukturális feltételekről tartott előadást. A nemzetközi projektjük keretében kidolgozott 1,5 fokos életmód útmutató 7 nyelven letölthető.

Vekkel László a Good Stories kreatív igazgatója előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a frontális információadás nem elegendő ahhoz, hogy a környezetvédelemhez, az éghajlatváltozás hatásainak leküzdéséhez szükséges magatartásbeli változásokat elérjük. Ebben nagy felelősségük van és lehet a marketingeseknek és a tartalomgyártóknak, akik – mint ahogy be is mutatta - képesek befolyásolni a mai és a társadalmi kultúrát. 

Paul Ágnes a Cleanwashers alapítója a felelős kommunikációra hívta fel a figyelmet, hiszen nem minden zöld, ami elsőre annak látszik. Fogjunk gyanút, ha valaki ennek kommunikációjára többet költ, mint működésének környezet-, klímabarátabbá, fenntarthatóbbá tételére. 

A mellény újragombolására, azaz gondolkodásunk megváltoztatásának fontosságára hívta fel a figyelmet Bárczy Zoltán aranydiplomás vegyészmérnök, aki a hulladékelhagyás megelőzését célzó gondolatait, javaslatait osztotta meg a hallgatósággal, miszerint a hulladék keletkezésében a vásárló felelősségét is firtatni kell. Oda kell figyelni arra, hogy a vásárló a megvásárolt termékkel - ha arra szüksége van egyáltalán, vagy csak igénye - hogyan gazdálkodik, felismeri-e annak értékét és érdekelt lesz-e, érdekeltté tehető-e abban, hogy használat, vagy feleslegessé válás esetén megfelelően kezelje azt? Nyomatékosítani szükséges a kommunikációban a vásárló felelősségét.

Hankó Gergely, Litkai Gergely

A KSZGYSZ több évtizedes szemléletformáló tevékenységét Hankó Gergely ügyvezető mutatta be, ismertetve a korábbi és jelenleg is futó hazai és nemzetközi projekteket, valamint beszámolt a következő   időszakra tervezett eseményekről, kiadványokról is. Kiemelte, hogy a hatékony és eredményes környezetvédelmi és fenntarthatósági szemléletformáláshoz egy kormányzati ciklusokon átívelő, 10-15 éves horizonton működő, komplex szemléletformálási keretrendszerben működő “menedzsmentszervezetre” van szükség, ami egy széleskörben elfogadott stratégia, akcióterv mentén fogja össze az egyes kezdeményezéseket, generálja a szinergiákat, harmonizálja ezeket a globális és EU-s célokhoz, programokhoz. Fontos feladata lenne ennek a szervezetnek a folyamatos hatékonyságvizsgálat, nyomon követés, mérés, értékelés és minőségbiztosítás.

Az MGFÜ szakmai tanácsadója, Lenkey Péter az ESG átmenet és a szemléletformálás jelentőségéről tartott előadást, miszerint az „omnibusz” kissé lelassult, de nem fog megállni. Nem dőlhet hátra senki mert ezek a feladatok és az ütemezés rengeteg kihívást jelent már ma és a jövőre nézvést is és ezt meg kell ismertetni a gazdálkodó szervezetekkel, hogy ez a szemléletváltás ma már megkerülhetetlen.

Pantl Péter kommunikációs igazgató „MOL és a MOHU, mint új szereplők a szemléletformálásban” címmel tartott előadásában beszámolt a cég eddigi üzemi eredményeiről, amelyek megfelelő kommunikációs stratégiát is igényeltek és igényelnek, hiszen változatos módon kell elérni a változatos összetételű célcsoport, a lakosság egészét és kiváltani a kívánt, kölcsönösen előnyös cselekvést. Bejelentette, hogy ősztől átfogó edukációs programmal áll elő a MOHU, melynek előkészítése már zajlik.

A KSZGYSZ két levegőtisztasággal foglalkozó szemléletformáló projektjét (Kölcsönkapott levegő, Mindennapi levegő) Szőllősi-Sebestyén Zita oktatási koordinátor ismertette, kiemelve a nagy látogatottságot és az élménypedagógiai módszerek sikerességét. 

A projektek szemléltető anyagait, játékait a konferencia résztvevői is kipróbálhatták, diskurzust folytattak az animátorokkal. A KSZGYSZ a Horizont program keretében a Bay Zoltán Kutatóközponttal közösen vesz részt a “Kutatás mindenkinek” projektben, amely – a környezetvédelmi és fenntarthatósági fókusz miatt a “Fenntarthatóság tudománya” címet viseli. E program célja az általános iskolások érdeklődésének felkeltése a tudományágak, a kutatói pálya iránt. E program kellékeit szintén megtekinthették és kipróbálhatták az érdeklődők.

Környei Viktória az Unger & Partners kommunikációs vezetője ismertette a Planet Budapesten már megismert Heroes of the Future projekt módszertanát, látványvilágát, az eredmények alapján pedig az élményalapú oktatás szemléletformálásra, kreativitásra gyakorolt hatását.  A Planet Budapest 2026 elején újra megszervezésre kerül Budapesten!

A Fenntarthatósági Témahét és az Európai Hulladékcsökkentési Hét kapcsán is ismert Alapértékek Nonprofit Kft. ügyvezetője, Matolcsy Miklós bemutatta az iskolai fenntarthatóságra való nevelés programját, a Zöld Könyv sorozatot, valamint a Zöld Híd projektet. Óriási siker, hogy tavaly óta választható érettségi tantárgy a fenntarthatóság, így is felkészítve a fiatalokat a fenntarthatóság, a környezettudatosság fontosságára, amelyet majd továbbtanulva, vagy munkába állva már gyakorolhatnak is. 

Ferenczi Attila Maxim a Reco Waste Management Kft. alapítója, tulajdonosa az ingatlanüzemeltetők, bérlők, tulajdonosok szemléletváltozásának fontosságára hívta fel a figyelmet, számokkal, adatokkal igazolva azt, hogy tudatos, felelős vezetői döntésekkel elérhető a működés költségeinek csökkentése, a dolgozók szemléletének pozitív irányú elmozdulása és a tettekben történő megnyilvánulás is. 
Nemrég külön cikkben is beszámoltunk fejlesztéseikről.

Molnár Attila Dávid a PET Kupa egyesület alapítója „Ócean literacy vs folyóműveltség” címmel tartott előadásában a hazai és a külföldi résztvevőknek bemutatta azt a határon átnyúló együttműködést, amelyre lehetőséget nyújt az Erasmus+ program: Igy a folyóvizek szennyezettségének megelőzését társadalmi hálózatok szervezésével, edukációs programokkal, többnyelvű tananyagokkal és kiadványokkal, valamint gyakorlati tapasztalatok alapján, terepi munkával kísérve végzik.   Mert az ember vágyik a víz közelségére, de azzal törődni kell. A víz és benne az élőlények védelmet érdemelnek - jövőnket szem előtt tartva is. Feltette a kérdést: “Hová lett a kádból a ponty?”  Mert a pazarló életmód, a hulladékok keletkezése és nem megfelelő kezelése, az élővilággal való élő kapcsolat elvesztése ide vezet. 

Mindebből következik, hogy paradigmaváltás kell a vízhez, az éltető vízhez való hozzáállásunkban, hiszen nélkülözhetetlen valamennyi élőlény számára és reméljük, hogy visszakerülhet a ponty a kádba, mert egészséges, tiszta élőhelyet teremtünk, adunk vissza számukra, ahol élhetnek, amíg nem kerülnek az asztalunkra... 
Kiemelte, hogy ez a fajta környezettudatos cselekvés, aktivitás mentálisan is hozzájárul a fiatalok egészségtudatosságának növeléséhez, növeli önbecsülésüket és fejleszti a téma iránti érdeklődésüket, segíti a bevésést, sőt továbbtanulásukhoz orientációt is nyújt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a folyóvizeket érő szennyezések végül az óceánokba kerülnek, amelynek következményei már láthatóak is. Ezek megelőzését a projekt keretében pedagógusok bevonásával, folyószakaszok örökbefogadásával és tudásátadással is segítik. Az előadás egyik apropója az Erasmus+ támogatásból megvalósult “Folyómentő kézikönyvek” bemutatása volt, mely segítségével iskolák csatlakozhatnak a projekt keretében kialakított Folyómentő Iskolák Hálózatához. A projektben jelenleg 4 ország – hazai és határon túli - oktatási intézményének pedagógusai és diákjai vesznek részt (Románia, Szerbia, Ukrajna és Magyarország). A konferencia délutáni szekciójában a projekt nemzetközi résztvevői szinkrontolmácsolás segítségével kísérték figyelemmel az előadásokat, hogy az itt elhangzottakkal felvértezve hazájukban is alkalmazzák a kézikönyvben részletesen kidolgozott szervezési és pedagógiai módszereket.  Az iskolák számára kidolgozott kézikönyvek természetesen online is elérhetőek, letölthetőek.

Litkai Gergely

Az egyébként is jó hangulatot Litkai Gergely humorista, fenntarthatósági szakértő még fokozta a délután során, amikor személyes hangvételű, könnyed, de fajsúlyos előadásában a fenntarthatósággal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatait, gondolatait, valamint felméréseinek és ötleteinek fogadtatását, valamit terveit is megosztotta a résztvevőkkel. Ő így dolgozik a fenntarthatóságért. 

Mészáros Fanni, az APPLiA ügyvezetője bemutatta, hogy hogyan, hányféleképpen próbálta és próbálja elérni a fogyasztók ingerküszöbét, tekintetbe véve a korcsoportokat, a megfelelő módszertant és így eljutva a legújabb, legfrissebb közösségi médiabeli megjelenésekre, amelyekben a tanuláson, a pályaválasztáson, a szakmai pályafutáson keresztül mutatta be azt, hogy mindig rugalmasan alkalmazkodva kell és lehet újítani a tájékoztatásban, a szemléletformálásban, hogy elérjük, illetve eljuttassuk a megfelelő tartalmú információkat, kiváltsuk a kívánt cselekvést.  

Délután Molnár Janka Sára elméleti fizikus, tudománykommunikátor, a FUNtasztikus tudomány Kft. ügyvezetője tartott lendületes előadást a közösségi média használatának rejtelmeiről, adatokkal, tényekkel alátámasztva, hogy bizony nem mindig sikerül, de érdemes próbálkozni a figyelem felkeltésére a természettudományos témák iránt is. Változatos stílus, tartalom, képi világ és főleg aktualitás legyen a mondanivalóban, hogy érezzék az érintettséget, akkor is, ha mindenki gyors választ akar, mert ha nem, akkor skip…

Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője beavatta a hallgatóságot munkájukba, amellyel az elmúlt években és már idén is számtalan környezetvédelmi díjat nyertek. A hulladékgazdálkodással foglalkozó miskolci cég saját dolgozói kreativitását és elkötelezettségét jelzik ezek a programok, ötletek és az elnyert díjak. Bizonyítva rátermettségüket, a konferencia utáni PPH Media által szervezett GreenESGage Díjátadón át is vettek gyorsan egy “Special Mention” elismerést az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében megvalósított élelmiszerhulladék-csökkentő kampányukért.

A szervezők köszönetet mondanak a konferencia támogatóinak, az Energiaügyi Minisztériumnak, a Nemzeti Innovációs Ügynökségnek és az Erasmus + programnak.