A Lay’s az UEFA Bajnokok Ligájának hivatalos támogatója, ennek megünnepléseképpen pedig a „Bajnokok kórusával” lepte meg az európaiakat. A Bajnokok Ligájának hivatalos himnusza váratlanul szólalt meg Európa utcáin, emlékeztetve őket arra, hogy legyenek kész a játékokra #GameReady.
A Lay’s olyan váratlan és meglepő megmozdulásokat szervezett, amelyek során az ikonikus UEFA Bajnokok Ligája himnusz csendült fel Madridban, Münchenben és Londonban. A híres zenemű felharsant az utcán, buszon, sőt, még repülőgépről is szólt.
Londonban a híres brit focista, Gary Lineker, az FC Barcelona volt játékosa, a Bajnokok Ligájának követe lepte meg a londoniakat azzal, hogy egy helikopterrel elrepült a felhőkarcolók felett; miközben a helikopterbe szerelt óriási hangszórókból hangosan dübörgött a BL himnusza. A gép az O2 stadionban landolt, ahol tovább folyatódott az ünneplés.
Münchenben egy „élő szobor” tréfálta meg a helyieket, turistákat, és emlékeztette őket arra, hogy legyenek készek a játékokra #GameReady. Az ezüstre festett karmester „szobor” hirtelen életre kelt, a háta mögötti épületből pedig énekesek tűntek fel, akik természetesen az UEFA Bajnokok Ligája himnuszt énekelték.
Madridban egy hagyományos trafikot alakított át a Lay’s, a járókelők nagy meglepetésére. Ahogy megközelítették a vásárlók a trafikot, azonnal megszólalt a himnusz, egy rejtett konfetti ágyúból szerpentinek és konfettik repültek a levegőbe, a beépített szélgép pedig beterítette a teret a színes papírokkal.
Eközben London fáradt ingázói egy meglepő reggeli ébresztőben részesültek: a város egyik ikonikus piros buszán ugyanis hirtelen felcsendült a himnusz, és az utazók egy élő zenekari előadásban találták magukat, ugyanis a buszon tartózkodók között beépített énekesek és zenészek is voltak, akik elkezdték énekelni a híres dalt.
Az eseményeket kamerákkal és mobiltelefonokkal is rögzítették. Ezen a linken lehet megnézni, hogyan lepi meg a „ Bajnokok kórusa” Európát: https://www.youtube.com/watch?v=HNMhOOUHxW8
Adam Warner, a Lay’s UEFA Bajnokok Ligája szponzorációért felelős vezetője elmondta: „ A Bajnokok Ligája kétségkívül az egyik legnagyobb presztízsű labdarúgó verseny, és az egész világon ismerik a hivatalos himnuszt. Nagyon jó volt látni, hogyan hozza össze az embereket, és hogyan csal mosolyt az arcukra a „Bajnokok kórusa” Európában, hiszen ez az, ami a Lay’s célja. Szenvedélyesen szeretjük a futballt és meg akarjuk osztani ezt a szenvedélyünket a rajongókkal. Szeretnék, ha mindenki jól szórakozna, és jókedvvel kísérné végig a játékokat.”
A Lay’s most mindenki számára lehetőséget biztosít arra, hogy csatlakozzon a kórushoz, és jegyet nyerjen a 2016 UEFA Bajnokok Ligája döntőjére Milánóba. Aki részt akar venni a világ egyik legnagyobb mérkőzésén, annak nem kell mást tennie, mint készíteni egy saját „Bajnokok kórusa” videót a Dubmashen: https://twitter.com/lisann_5/status/711561007940964352

