A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint jelentősen, egy év alatt 10%-kal emelték meg az eladók bérét a kereskedők. A havi bruttó kereseteket nézve a fizikai dolgozók körében a nemzetgazdasági átlag 8%. Közelített is egy ezrest a kiskereskedelem a nemzetgazdasági átlaghoz mért lemaradásából, egy évvel ezelőtt a különbség még 21 ezer forint volt, most már csak 20 ezer forint - olvasható a Blokkk.com-on.
Nehezen bírják az élelmiszerboltok
A legnehezebb az élelmiszerboltok helyzete, mivel ebben a körben januárhoz képest csökkent is némileg a fizikai dolgozók száma. A KSH legutóbbi adatai szerint 77 208 fő, augusztusban viszont már csak 76 315 fő dolgozott valamilyen élelmiszerboltban, a létszámesés mértéke 893 fő. A statisztikusok szerint ez bőven hibahatáron belül van, de ha melléhelyezzük azt az adatot, hogy a kereskedelemben 2016. második negyedévében (ez az utolsó adat) tovább nőtt a betöltetlen álláshelyek száma, másfélszerese volt az egy évvel korábbinak, akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt létszámcsökkenést.
A bolti, áruházi kiskereskedelem összlétszáma – 192 ezer fő – nem változott év eleje óta, így annyi összegezhető, hogy a 10%-os béremelés éppen az eladók megtartására elég, de nem tudni, meddig.

Feltehetően lesznek még magasabbak is a bérek a közeljövőben, főleg karácsonykor, amikor jócskán kell a több munkáskéz a boltban.
A legnehezebb bért emelni az élelmiszerboltban, mivel könnyen áremelésbe csaphat át a nagyobb fizetés, amit itt nem nagyon kedvelnek a vásárlók. Így nem csoda, hogy többségében továbbra is az élelmiszerboltok fizetnek a legrosszabbul. Kivétel persze akad, ilyen az italbolt, vagy az úgynevezett élelmiszer jellegű vegyes bolt, ahol már mást is árulnak az éteknek valók mellett. A hipermarketek, nagyobb szupermarketek is ebbe a körbe tartoznak, ami feltehetően felfelé húzza az átlagot.
Az élbolyban az élvezeti cikkeket árusító üzletek eladói állnak, így a sportszereket, az illatszereket kínálók és az italboltok.
Természetesen cserélődnek is a helyek, akár hónapok alatt is, hiszen korábban még az illatszer eladó keresett a legjobban. A béremelés nagyságában mért változások is sejtetik a kisebb-nagyobb helycseréket: a nagyobb összegű béremelés előrébb tolhatja a szakmacsoport bérátlagát. Egy év alatt a legnagyobb emelés az autószalonokban volt, de ettől alig maradtak el a már említett élelmiszer vegyes áruházak.
A legkevesebbet az italárusok bérén emeltek a boltok, de hát itt egyébként is magasak a bérek. A piaci árusok hó végi borítékja is alig vastagodott a többiekhez képest, de a hentesek sem keresnek sokkal többet az egy évvel korábbihoz képest.
A bolti eladók, pénztárosok, árufeltöltők bére hónapról hónapra változik, nem véletlenül: a nagy boltok létszámigényét a megszaporodott hirdetések, a kicsikét a „rögtön jövök” táblák szaporodása pontosan mutatja. Van, akinek már csak egy eladóra futja. De akad olyan boltos is, aki egyedül árusít egyszerre két boltban: kiírja a mobil telefonszámát az egyik ajtajára, ha éppen a másikban kiszolgál. És természetesen abban is besegítenek egymásnak a kisboltosok, hogy a „rögtön jövök” tábla helyett figyelik a másik boltját is.


