Európa tíz legjobb vállalkozása közé sorolták a Lipóti Pékséget és vezetőjét, Tóth József Pétert a European Business Awards „Év vállalkozója” díjának rangsorában. A több mint 1350 pályázó vállalkozás közül választották ki a tíz legjobb céget minden kategóriában, a szűkített lista tagjai közül pedig a szakmai zsűri választhatja majd ki a győztes társaságot 2011 novemberében.
„Egy klasszikus termék piacán fontos volt a széles választék és kimagasló minőség elérése, mi a kézi technológiára és a
hagyományos alapanyagokra alapoztunk, és a megszokott apró termékek helyett hagyományos, nagyméretű pékárukkal jelentünk meg a magyar piacon.
Terjeszkedésünk meghatározó lépése volt az önálló mintaboltok megnyitása, és később a franchise-rendszerben működő bolthálózat kialakítása is” – mondta a jelölés után Tóth József Péter, a Lipóti Pékség ügyvezetője. A cég pékárui országszerte
több mint 170 üzletben kaphatók, a társaság árbevétele 2010-ben meghaladta a 3 milliárd forintot.
Az eredetileg húskereskedelmi szakképzettséggel rendelkező Tóth József Péter 1992-ben Lipóton alapította meg a mára országos hírnévre szert tett pékségét. Naponta 300 mázsa kenyeret állítanak elő és értékesítenek, de a termékpaletta több tucat pékáruból áll. Közvetlenül és közvetve 700-750 főnek ad munkát a vállalkozás.

