Angliai tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a nyári smoothie-k egyik közkedvelt alapanyaga, jelesül a málna egészségesen tartja az ereket, illetve a vérkeringést is javítja. A vizsgálatot a King’s College London kutatói német, valamint spanyol szakemberekkel együttműködésben végezték el.
A kísérletben résztvevő 10 embert több csoportra bontották, és málnával készült, illetve málnát nem tartalmazó italokat osztottak szét közöttük. A fogyasztás előtt, majd pedig kettő órával, valamint egy nappal utána vér- és vizeletvizsgálaton estek át a résztvevők.
A málnaitalt fogyasztó önkéntesek áramláshoz kapcsolt értágulata (FMD) jobb volt másik csapat tagjaiénál. Az FMD az erek endotél (belső) borításának épségének indikátora, már pedig e borítás állapotától nagy mértékben függ, hogy az egyes embereknél mekkora eséllyel fognak kialakulni szívbetegségek.

