A kormányrendelet meghatározta, milyen eszközökkel, hogyan valósuljon meg a mobil adatkommunikáció – mutatott rá Brasnyó Péter. Elmondása szerint GSM technológián kell alapulnia, ipari SIM-chipet kell beépíteni a gépekbe, amelyek képesek csatlakozni mindhárom mai fizikai mobilszolgáltató hálózatára. A projektben egyébként negyedik, virtuális szolgáltatóként a Mobil Adat Kft. is részt vesz.
Az új rendszerben a pénztárgép bekapcsolása után megtörténik az azonosítása, ellenőrzik többek között, hogy van-e előfizetés. Ezt követően a SIM-chip felcsatlakozik annak a szolgáltatónak a hálózatára, amelynek legerősebb a térereje, és úgy küld adatokat a NAV-hoz.
A szakember közölte, külön jogosultsággal rendelkező műszerészgárda tudja cserélni, javítani majd a készülékeket, és 24 órás helpdesk is segíti az ügyfeleket.

