Becsült olvasási idő: 1 perc
A NAK már teszteli az új kamarai portált

Heteken belül a kamara tagjai és alkalmazottai rendelkezésre áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új, ügyfélbarát, minden igényt kiszolgáló honlapja - közölte a NAK kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a portál jelentős beruházás és régóta várt fejlesztés, amely részben uniós forrásból valósult meg. A projekt költségei főként hardverbeszerzésből és szoftverlicencek vásárlásából álltak, kisebb részét pedig a bevezetéshez szükséges egyedi szoftverfejlesztések adták.

Jelenleg tesztelik a rendszert, javítják az esetleges hibákat, töltik a rendszerbe az adatokat.

A szolgáltatásbővítések és a kamara tevékenységi körének növekedése miatt elengedhetetlenné vált az új, teljes körű támogatási funkciókkal rendelkező, az egész agráriumot kiszolgáló portál létrehozása. A tagok igényei alapján az új portál személyre szabott és célzott tartalmakkal, valamint egy innovatív ügyintézési csatornaként működő e-irodával is segíti a napi ügyintézést a mintegy 360 ezer felhasználó számára - áll a közleményben.

A közlemény szerint, a kamara számára kiemelt fontosságú a szolgáltatások megfelelő színvonala és a tagok adatainak védelme.