Az újság úgy tudja, a mintegy 420 milliárd forintos, június végéig folyósítandó agrártámogatásból már körülbelül 255 milliárd forintot fizetett ki a hivatal.
Gyuricza Csaba, az MVH elnökének tájékoztatása szerint „zöldítési támogatás" címén kezdik meg a kifizetéseket. Elmondta, hogy a következő napokban az anyajuhtartóknak hárommilliárd forintot fognak kifizetni, a hízottbika-tartóknak pedig mintegy félmilliárdot.
Arról is beszélt, hogy a nemzeti tejtámogatásként az előlegfizetés után maradt körülbelül 2,8 milliárd forintot szeretnék még a napokban kifizetni a tejtermelőknek.

