Korábban egy kis családi vegyesbolt volt egy leharcolt üzlethelyiségben az a rózsadombi ABC, amelynek egyik fele most nemzeti dohánybolt, külön bejárattal. Nemcsak a trafik új, a mini ABC-t is teljesen felújították. Az üzletben továbbra is ugyanaz a testvérpár dolgozik: Dávid elmondta, hogy a kisbolt továbbélésének reményében pályáztak. Míg Budapesten jellemzően a nagy forgalmú csomópontoknál koncentrálódnak az üzletek, “ez a bolt a hegyen” kicsit kiesik, nincs is a közvetlen közelben konkurencia.
“Meglepődtünk, hogy nyertünk, miután figyeltük, hogy hogyan alakulnak a pályázatok. Igazából nem tudom, hogyan sikerült, mert nem vagyunk fideszesek. Szerintem jó pályázatot adtunk be, de még sokan adtak be jó pályázatot, mégse nyertek. Lehet, hogy összekeverték a nevünket az egyik CBA-igazgatóéval, csak mi Breuerek vagyunk, és nem Breierek – mondta a sikeres pályázat hátteréről az üzletvezető, aki hozzáteszi, hogy nem akar politizálni, hanem csupán egy jó üzletet szeretne csinálni, amiről azt mondják az emberek, hogy itt kapható minden. “Van itt Continental-termék is. A pályázatban eleve vállaltuk, hogy lesznek magyar termékek. Meglátjuk, hogy itt a Rózsadombon ki vesz majd Hungária cigarettát. Itt hagyták bizományba, megnézzük, hogy fogy” - írja az origo.
Ottjártunkkor néhány percenként jött egy-egy újabb vevő. “Míg korábban volt 80 féle cigim, most van legalább 220, különböző egyéb dohánytermékekkel és kiegészítőkkel. A két nagy dohányforgalmazó (Philip Morris, BAT) meghatározta a maga polcprofilját, a többi polcra kerül a többi termék. Egyelőre még az ügynökök is szokják az új rendszert, naponta kószálnak olyan hírek, hogy ez vagy az a termék fogy ki, de egyelőre minden van. A vevők is különösen alkalmazkodnak a változáshoz: míg korábban jellemzően egy-egy dobozt vittek, most vannak, akik egy-két kartonnak is bespájzolnak, mintha háború készülődne.
"Beáll minden a kerékvágásba"
“Július elsején ugyan megnyitottunk, de mivel akkor még a kisboltban is lehetett cigit árulni, ezért a vevők még nem jöttek át. Most viszont már kezdik megszokni. Az arculat lehetett volna kicsit szerencsésebb. Azt, hogy a nagy 18-as karika miatt a külföldiek a dohányboltot összetévesztik egy szexbolttal, még nyilván ki kell küszöbölni. Ráírhatnánk például, hogy tobacco, csak hogy a magyarul nem tudók se csalódjanak. Adóhatósággal összekötött pénztárgép sincs még. De ez is modern, a kijelzője kéken világít, valaki megjegyezte, ezen nézzük majd a meccset? Nekem elég, ha majd bekötik a NAV-hoz."
"Cigi nincs, dinnye van"
Pesten is hasonló a helyzet, mint Budán: már hétfőre elfogyott a legtöbb kis üzletből a dohányáru, az V. kerületben a Szemere utcai zöldséges pedig olyannyira megunta, hogy még mindig hozzá járnak cigiért, hogy kiírta: “Cigi nincs, dinnye van.”
Ehhez hasonlóan a Szent István körút környékén a régi trafikosok, zöldségesek, éjjel-nappalisok mind csak lemondóan legyintenek, amikor csak egy dobozzal kérünk. A Jászai Mari térnél a zöldséges fiúk a szemközti nemzeti dohányboltba irányítanak, a Visegrádi utcában az éjjel-nappalira hiába írják még ki, hogy dohányáru, azzal csak a szemközti trafik tud szolgálni. Igaz, a megszokott márkánk (még) ott sincs.
Bár a Váci utcában találtunk egy régi trafikot szűkös választékkal, az ázsiai eladó hölgy rögtön emlékeztet, hogy ez az utolsó nap. A Nyugati téri aluljáróban már szinte csak a nemzeti dohányboltokban találni cigit, az újságárus pavilonban, a Relaynél már kipucolták a polcokat. A Spar, valamint a Westend-beli dohányüzletek kínálata az utolsó pillanatig tartja a frontot: a megmaradt készletet majd átküldik abba az üzletbe, amely szerzett koncessziót, vagy visszaküldik a nagykereskedőnek.
Mint ahogy azt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt, hétfői közleménye is aláhúzta a megmaradt, sértetlen csomagolású készleteket a nagykereskedők kötelesek 30 napon belül azon az áron visszavásárolni, amelyen a dohánykoncessziót nem nyert kiskereskedőnek értékesítették. A 30 napos határidő ma éjféltől indul. Az elszámolással feltehetőleg nem is lesz gond. Aki törvényt sért, és jogosultság nélkül mégis árul cigarettát, az súlyos, ötmilliótól ötszázmillió forintig terjedő bírságra is számíthat.

