Becsült olvasási idő: 1 perc
A Raben támogatja a Pető Intézetet

A Raben Trans European Hungary Kft. felelősséget vállalt a Pető Intézet megsegítésére és 50 db különböző típusú, bevizsgált porral oltóval támogatta az intézmény további működését. 

A Raben Group vállalatcsoport társadalmilag felelős vállalat, s fontosnak tartja nemcsak a nemzetközi szintű, hanem a helyi közösségekre való odafigyelést is.

A Pető Intézet küldetése mindenkor támogatásra érdemes, a társadalmi-, civil-, illetve vállalati támogatottsága pedig rendkívüli fontos, ezért is döntött úgy a magyarországi Raben, hogy az intézetnek segít.

raabenA szállítmányozó vállalat által nem használatos poroltókat összeválogatva, tűz- és munkavédelmi szolgáltatató partnere segítségével, a Poór-Szem Kereskedelmi Kft. által felülvizsgáltatva 2013. október 10-én került sor az átadásra.

„A Pető intézeti gyermekek és felnőtt neveltek, rokonaik és dolgozói nevében is köszönjük a Raben Trans European Hungary Kft. nagylelkű adományát, és a Poór-Szem Kft. szolgáltatását, mellyel segítették, hogy a jövőben is legjobb tudásunk szerint lássuk el a hivatásunkat” – nyilatkozta Makk Ádám, az intézet marketingkommunikációs vezetője.

„A Pető Intézet 1945. óta azon dolgozik, hogy veleszületett rendellenességgel küzdő gyermekeknek és felnőtteknek abban segítsen, hogy élhetőbb élet éljenek, világhírű magyar módszerével, a konduktív neveléssel éri el a fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek egyedülálló fejlődését. A biztonságos működésünk biztosítása érdekében a Raben adománya most különösen fontos volt, hiszen az intézet jelenleg igen komoly nehézségekkel küzd, viszont a törvényileg előírt poroltók beszerzése elkerülhetetlen lett volna” – jegyezte meg Makk Ádám.

„Részesei szeretnénk lenni a társadalmi jótékonykodásnak, elsősorban szakmai tudásunkkal a szállítmányozással és raktározással kívánunk szerepet vállalni, de nyitottak vagyunk más támogatásokra is. Úgy gondoltuk, hogy a Pető Intézetet magyarországi helyzetének megerősítésben mindenképpen támogatnunk kell” – jegyezte meg Bolyki Ágnes, a Raben Trans European Hungary Kft. marketing- PR szakértője és CSR koordinátora.