Becsült olvasási idő: 1 perc
A tagállamok közötti internetes kereskedelmet segítené az EU

Az Európai Bizottság új intézkedéscsomagot terjesztett elő az internetes kereskedelem elősegítésére a fogyasztók és a kereskedők érdekében – írja cikkében a Világgazdaság.

A digitális egységes piacra és az egységes piacra vonatkozó stratégiájának keretében az Európai Bizottság május 25-én benyújtott egy tervet az elektronikus kereskedelem ösztönzésére. A terv a területi alapú tartalomkorlátozás elleni fellépésen, a tagállamok közötti csomagküldés hatékonyabbá tételén, illetve a díjszabás csökkentésén, valamint a vásárlói bizalomnak a nagyobb fokú védelem biztosításával és a szabályok jobb érvényre juttatásával történő növelésén alapul.

A területi alapú forgalomkorlátozás, valamint az állampolgárság, lakóhely vagy székhely alapján történő megkülönböztetés elleni fellépés

A Bizottság által javasolt jogszabály biztosítani hivatott, hogy azok a fogyasztók, akik egy másik EU-országban kívánnak árut vagy szolgáltatást vásárolni, akár az interneten, akár üzletben, ne részesüljenek hátrányos megkülönböztetésben az árak, illetve az értékesítési vagy fizetési feltételek tekintetében – kivéve indokolt esetben, például a hozzáadottérték-adóval (áfával) kapcsolatos okból vagy bizonyos közérdekű jogi rendelkezésekből kifolyólag.

A tagállamok közötti csomagkézbesítés könnyebben megfizethetővé és hatékonyabbá tétele

Az előterjesztett rendeletjavaslat növelni fogja a határokon átívelő csomagküldési szolgáltatások árának átláthatóságát és a rájuk vonatkozó szabályok felügyeletét, így ezek a szolgáltatások könnyebben megfizethetővé válnak a fogyasztók és a kiskereskedők számára, és könnyebb lesz visszaküldeniük adott esetben az árut, akár elszigetelt, távoli térségből/térségbe is.

Az elektronikus kereskedelembe vetett fogyasztói bizalom növelése

A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet javasolt felülvizsgálata kiterjeszti a tagállami hatóságok jogosítványait a fogyasztói jogok érvényesítése terén.

A Világgazdaság teljes cikkét ezen a linken lehet elolvasni.