Becsült olvasási idő: 1 perc
A Theodora is segít az őszi „nagytakarításban a TeSzedd! akció keretében

A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. dolgozói is részt vettek a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban. Hazánk legnagyobb önkéntes mozgalmának keretében a kékkúti üzem munkatársai „nagytakarítottak” Magyarország egyik legmodernebb üzemének környezetében.

Idén hetedik alkalommal, szeptember 15-17. között rendezik meg országszerte a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót. A mozgalom célja, hogy a résztvevők egy közösségi program keretében tisztítsák meg szűkebb-tágabb környezetüket.


Az idén 110 éves Theodora számára a környezetvédelem, a Káli-medence környezeti kincseinek megóvása ugyanolyan fontos, mint a nagy múltú ásványvíz természeti értékként kezelése. A vállalat 1998 óta együttműködik a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal. 2004-ben közösen nyitották meg az idén teljesen felújított Theodora Tanösvényt, egy évvel később mosóházat adtak át Kővágóörsön, majd 2006-ban felavatták a Theodora Kékkő Tanösvényt. A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága idén tavasszal ünnepélyes keretek között újabb öt évvel hosszabbította meg együttműködését.

TeSzedd_Kekkut_170915_01.jpg

TeSzedd_Kekkut_170915_02.jpg

Az idei jeles évforduló alkalmából májusban átadták Kékkúton Magyarország egyik legmodernebb, környezettudatos szirupüzemét, ahol a berendezések energia- és víztakarékosan üzemelnek.
A kékkúti üzem dolgozói ma délután két órán keresztül, munkaidejük keretében segítették a TeSzedd! akciót, hogy közösen tegyék tisztábbá tágabb környezetüket. A munkatársak összegyűjtöttek mindent, ami kézzel, kesztyűben biztonságosan összeszedhető, zsákban gyűjthető és abban elszállítható.


„A természetről való felelős gondolkodás hosszú ideje meghatározó a cégünk életében. Magyarország piacvezető ásványvízvállalataként mindig felbecsülhetetlen értékként gondoltunk a hazai ásványvizekre. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy ebben a számunkra meghatározó, a Theodora 110. születésnapját ünneplő évben csatlakoztunk a TeSzedd! mozgalomhoz” – mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnöke és résztulajdonosa.