Becsült olvasási idő: 1 perc
A vasárnapi nyitva tartásról és a jövő évi áfacsökkentésről beszélt Rogán Antal

Radikálisan csökken a legfontosabb élelmiszerek általános forgalmi adója – egyebek mellett erről beszélt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rogán Antal közölte: a tej, a tojás és a baromfihús áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése növeli a nyugdíjak értékállóságát, mert a legfontosabb élelmiszerekből a nyugdíjasok fogyasztják a legtöbbet.

Hozzátette, hogy a sertéstőkehús esetében, amelynek januárban csökkent 5 százalékra az áfája, pozitívak a tapasztalatok, csökkentek a fogyasztói árak.

A kormány százmilliárd forintot szán a lakástámogatások nagy volumenű növekedésére, az áfacsökkentésre, a családok otthonteremtési kedvezményére és a támogatott hitelre.

A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról Rogán Antal elmondta: az egy évvel ezelőtt kitűzött célok közül a gazdasági természetűeket elérték, nőtt a forgalom és a foglalkoztatottság a kiskereskedelemben.

Azonban nem sikerült igazán a multiktól a kisebb cégek felé terelni a vásárlókat, és az emberek sem fogadták el a tilalmat, ezért döntött a kormány úgy, hogy visszavonja az intézkedést - mondta Rogán Antal.