Tisztelt Elnök Úr!
Az Ön nyilatkozta szerint, amit több internetes honlap is idézett – július 15-én – hogy a sertésszektort érintő 5%-os áfakulcs bevezetése értelmetlen, ez a sertéságazat helyzetét nem javítja. Egyetlen hatása, hogy rontja a baromfiágazat pozícióját, amire önök októbertől decemberig tartó időszakban jelentős reklám- illetve marketing kampánnyal kívánnak válaszolni. A kampány fő üzenete, hogy a baromfihús egészséges, és népélelmezési termékcsoporttá fog válni a jövőben.
Az EU-s csatlakozást követően Magyarország mezőgazdasága jelentős károkat szenvedett, amit az agráriumon belül a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyának felbomlása szemléltet legjobban. A kormány 2012. évben ezen a helyzeten kívánt változtatni, amikor is meghirdette a sertésstratégiát. A választás azért esett erre az ágazatra, mert ez a szektor szenvedte el a gazdasági váltást követően a legnagyobb veszteséget.
A sertéstartás, illetve az állomány minimalizálódott, a sertéshús fogyasztása a korábbi évekhez képest a felére csökkent. A korábban jelentős nettó exportőr ágazat, nettó importőrré vált, és mindezeket tetézve a feketegazdaság és feketekereskedelem melegágya lett.
Magyarországon a sertéshús fogyasztásának hagyományai vannak, a húsfogyasztáson belül még mindig jelentős részarányt képvisel a sertéshús. A mezőgazdasági lakosság körében évszázados hagyománya van baromfi- és sertéstartásnak, szakirodalma, szakemberei nemzetközi szinten elismertek.
Így ön előtt sem lehet vitatott, hogy a sertéságazatban megvan az a szellemi tőke, amire a növekedés felépíthető, és amire fel is kell építeni.
Ehhez nyújtott segítséget 2014. január 1-jén az élő és félsertésre szóló 5%-os áfakulcs bevezetése. A közgazdasági szabályozórendszer változtatásának ez volt az első lépése, és az egész élelmiszeripar tisztában volt azzal, hogy ez nem végleges megoldás, de jelzés volt, hogy az ország vezetése elismeri, hogy a 27%-os áfaszint versenytorzító tényező.
Az első intézkedés hatására megindult ugyan egy „fehéredési” folyamat, de a feketegazdaság súlya számottevően nem csökkent, csak áttevődött a terméklánc egy másik szakaszára.
Egy folyamat akkor lehet eredményes, hogy ha végig követi a termékpálya teljes egészét, tehát a termelőtől eljut a fogyasztóig. Ezt hivatott biztosítani a 2016. január 1-jével életbe lépő sertés tőkehúsra, és csak erre a termékcsoportra vonatkozó 5%-os áfa bevezetése, ami megalapozhatja a sertéságazat növekedését, a termékpálya „kifehéredését”, az eredményes versenyt az import árukkal szemben és végső soron javítani tudja az ágazat, az agrárium és így a nemzetgazdaság helyzetét is.
Az ágazati szereplők meghatározó hányadát képviselő Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a kormányzati intézkedést követően sajtónyilatkozatában annak adott hangot, hogy elsősorban nem ágazati előnynek tekinti az 5%-os áfa bevezetését, hanem olyan kötelezettségnek, illetve feladatnak, melynek eredményes teljesítése esetén a többi élelmiszerágazatra is kiterjeszthető ez a szabályozás.
Végezetül szeretnénk tájékoztatni Elnök urat arról is, hogy szervezetünk kezeli a sertésstratégia részeként meghirdetett Kiváló Minőségű Sertéshús védjegyet. Annak érdekében, hogy ezt a feladatot minél magasabb szinten tudjuk végrehajtani és működtetni mélyreható vizsgálatokat folytattunk a sertéshús tulajdonságaira vonatkozóan. A kutatások eredményeként és a laboratóriumi elemzések alapján bizonyítható, hogy egyes sertéshús-féleségek (pl.: karaj) a fehérje és koleszterin tartalom alapján ma már az egészségre kedvezőbb hatásúak, mint számos baromfihús-féleség. (pl.: mellfilé, comb).
A VHT vezetése továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az élelmiszeripar ágazatainak együtt és nem egymás ellen kell dolgoznia.
Az áfakulcs csökkentését is több évvel korábban közösen kezdeményeztük a tej- és baromfiterméktanácsokkal együtt.
Az 5%-os áfa bevezetése része egy intézkedés-sorozatnak (pénztárgépek online működtetése, EKÁER bevezetése stb.) és egyáltalán nem a konkurenciaharc élénkítése, hanem a feketegazdaság elleni markáns hatás elérése, a hazai termelés erősítése, a foglalkoztatás növelése és a behozatal mérséklése volt a célja.
Amennyiben az ágazati vezető szakemberek tevékenységének egy része nem az egymás elleni konkurenciaharcban fog kimerülni, hanem közösen bizonyítják, hogy szükséges az 5%-os áfakulcs érvényesítése az élelmiszeripar egészében, úgy véljük akkor eredményt lehet elérni. Azonban ha az 5%-os áfa többek között a kezdeményezendő negatív kampány okán a sertéságazatban megbukik, és az ön által megfogalmazottak válnak valóra, akkor sem a baromfiágazatban, sem az agrárium többi ágazatában nem lesz értelme az áfakulcs csökkentés bevezetésének, viszont nagyobb teret teremtünk a feketegazdaságnak.
Budapest, 2015. július 20.
dr. Németh Antal sk. Menczel Lászlóné sk.
elnök titkár

