Becsült olvasási idő: 2 perc
Agro piactér: Megoldás a kukorica hiányra?

A Magro.hu piackutatási adatai bizonyítják, hogy már a mezőgazdaságban is van egy számottevő réteg, amely az internetes kereskedést választja terményei egy részének értékesítésére. Érdekes tény, hogy piaci zavaroknál, pl. az aszály okozta terményhiány esetén, nagymértékben megnő a nyitottság az új megoldásokra, és már az internet-penetráció szintje sem jelent akadályt.

A kukorica betakarítása néhány megyében már megkezdődött. Néhol csak pár nap múlva kezdik a munkát és vannak országrészek, ahol az aszálykár olyan mértékű volt, hogy betakarításról nem is beszélhetünk.
A kukorica felvásárlási ára jelenleg 60-65 ezer forint tonnánként, de akár 80-90 ezer forintra is drágulhat.Sok termelő és állattartó komoly kárvallottja ennek az aszályos időjárásnak, és kemény döntés előtt áll.

A termelőknek ugyanis néhol legalább negyven százalékos hozamkieséssel kell számolniuk, amit a kukorica áremelkedése sem tud kompenzálni. Az állattartóknak pedig akár huszonöt százalékkal is emelkedhetnek a beszerzési költségei, és félő, hogy csökkenteniük kell az állatállományukat. A becslések szerint nem szokványos terméskieséssel kell számolnunk, hanem annál lényegesen nagyobbal. Egy biztos, akár termelőről, akár állattartóról van szó, nagyon kell figyelniük, hogy a legmagasabb árat kaphassák a terményeikért, vagy a lehető legolcsóbban jussanak kukoricához.

A Magro.hu piackutatási adatai bizonyítják, hogy már a mezőgazdaságban is jelen van egy számottevő réteg, amely az internetes kereskedést választja terményei egy részének értékesítésére. Különösen érdekes tény, hogy egy-egy piaci zavarnál, pl. aszály okozta terményhiány esetében az emberek kivárnak, és nyitottak minden olyan megoldásra, ami kisegíti őket szorult helyzetükből.

Téves ezért az a feltételezés, hogy a mezőgazdaság olyan iparág, ahol az internetes kereskedelem még nem nyert teret. Az agrárium szereplőinek komoly hányada már átlagos internetezési szokásokkal rendelkezik, bár tény, hogy vannak, akik még a gyermekeik segítségével kereskednek a világhálón.

A Magro.hu adatai alapján a fő problémát sokkal inkább a meglévő internetes mezőgazdasági oldalak jelentik, mivel az interneten jórészt apróhirdetési oldalakon tudnak csak nagy tételben hirdetni. Ezek működési elve gyakran ad bizalmatlanságra okot: az apróhirdetésekben sokszor nincsenek konkrét árak az ajánlatok mellett, ill. nem tudják a felek, hogy pontosan kivel állnak szemben.
Tehát, függetlenül attól, hogy közvetlenül a termőföldről, vagy raktáron keresztül értékesít a termelő, az oldalon keresztül sokkal több vevőt tud elérni, mint a hagyományos módon, valamint megtalálhatja a lehető legjobb árat terményéért.

A 4 hónappal ezelőtt indult agro piacteret eddig már 35000-en keresték fel, napi szinten elérte az 1300 látogatást, és 1450 regisztrált tagja van (eladó és vevő).