hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 3 perc
„Akkor tudunk fejlődni, ha támogató környezet vesz körül”

5 dolog, ami nincs a névjegykártyámon. Az új embereket, kollégákat leginkább a tárgyaikon és szokásaikon keresztül lehet megismerni. Varga Noémi, a Penny-Market Kft. stratégiai marketing osztályvezetője mutatkozik be rendhagyó módon az általa fontosnak tartott dolgain, értékein keresztül.

Mindezekből kiderül, hogy Noémi szenvedélyesen vonzódik a kulturális sokszínűséghez, de többek között inspirálja az is, ha segíthet másoknak új perspektívákat megtalálni.    

forrás: Varga  Noémi saját archívum

EGY
Kulturálisan sokszínű környezet
 

Öt évet éltem és dolgoztam az előző munkám kapcsán külföldön, ami egy fantasztikus kaland és erős önismereti tréning is volt. A felét Németországban, Hamburg kikötővárosban töltöttem, majd onnan költöztem Bukarestbe. A két kultúra nem is állhatna távolabb egymástól: az északnémet protestáns távolságtartás és az érzelemgazdag latino életigenlés. Nagyon sok mindent köszönhetek ezeknek az éveknek: szakmai és személyes fejlődést, csodás barátokat, rengeteg nevetést (nem mindegy, hogy úgy mondod, hogy „umziehen” vagy „sich umziehen”), kicsi és nagy kihívásokat, kudarcokat és sikerélményeket. Rájöttem, hogy a kulturálisan sokszínű környezet inspirál, és élvezem, ha ez itatja át a mindennapokat.

KETTŐ
Utazás és kalandok

Imádok utazni. Mert ott van az a finom bizsergés, ami elfog, amikor új országba érkezem, folyamatosan szívom magamba az ismeretlen látványt, az új illatokat, ismerkedem a más ízekkel. Szeretem, hogy nem értem a körülöttem nyüzsgő vagy éppen ráérősen semmittevő emberek nyelvét, kíváncsian figyelem az élet másfajta folyását. Lenyűgöznek a természeti és kulturális csodák, de azt is élvezem, ha csak egy kávéval ülök egy olasz téren, és nézem, ahogy a padon ülő helyi öregurat körbeveszik környékbeli ismerősei. 
A feltöltődés mellett ezek az utazások legtöbbször óriási kalandok forrásai is. Beestem már így vietnámi esküvőre, ahol bár kommunikálni csak a Google translate segítségével sikerült, még így is a színpadon kötöttünk ki, ahol mi énekeltük a Kis kece lányom népdalt, a helyi zenekar pedig simán lekísért minket az ismétlésnél. A dal nemcsak óvodai vontatott előadásban működik, hanem dupla tempóval és erős basszussal őrjöngő csápolásra tud bírni felnőtt embereket is. Ha valaki találkozik egy esküvői videón ezzel az előadással, szóljon, cím a szerkesztőségben.

HÁROM
Víz

Ha víz van, nagy baj már nem lehet. Legjobb nézni vagy rajta vitorlázni. Vagy egy hegyről lenézni a vízre. Vagy a szemközti hegyet bámulni egy kávéval a kezemben. De egy erdei séta is segít máshogy látni a világot. A természet közelében megnyugszom, nagyobb levegőket veszek, és legtöbbször meg is világosodom az éppen aktuális helyzettel kapcsolatban. Szívem szerint ilyen adottságokkal rendelkező helyen élnék, de amíg nincs így, addig a teraszomon építek saját dzsungelt, sőt, tavasszal már veteményes is lesz, amihez kész a magaságyás.

NÉGY
Pszichológia

Tinédzserként egyértelmű volt számomra, hogy pszichológus leszek, nem volt B terv. Aztán az élet a marketingen keresztül vezetett el az emberi lélek és elme működésének megismeréséhez.
Az nem változott, hogy szeretnék segíteni az embereknek, hogy könnyebben megtalálják a nehézségeikre a megoldást. Vezetőként is abban hiszek, hogy akkor tudunk fejlődni, ha támogató környezet vesz körül, ahol segítenek más perspektívákat is meglátni, ha elakadás van, és segítséget kapok a változáshoz. A pszichológia iránti érdeklődésem is megmaradt, ezt coachként kamatoztatom, mellette pedig mediátor végzettséget is szereztem.

ÖT
Zene, koncertek


Ének-zene tagozatos általános iskolába jártam, és 18 évig tanultam klasszikus gitározni. Sokáig a suli után is kórusokban énekeltem, de egy súlyos hangszálgyulladás derékba törte a potenciális X-faktor-karrieremet. Megmaradt viszont a zene élvezete, operától a rockig mindenevő vagyok. Imádok koncertre járni, fantasztikus az a szenvedély és energia, ami a színpadról árad ilyenkor, teljesen magával tud ragadni, műfajtól és kortól függetlenül.

(Az eredeti cikk a Store Insider 2022 decemberi számában jelent meg.)


NÉVJEGY – Varga Noémi

BEOSZTÁS: Penny-Market Kft., stratégiai marketing osztályvezető

MUNKAKÖRI FELADATAI: A PENNY magyarországi marketingtevékenységének tervezése és megvalósításának koordinálása, a közel 30 fős marketingcsapat vezetése és fejlesztése.

LEGNAGYOBB KIHÍVÁS: A folyamatos újratervezésben meglátni a lehetőséget, hogy még jobb dolgokat tegyünk le az asztalra, és ehhez kollégáimmal együtt megtalálni a pozitív energiákat a mindennapos kihívások mellett.

AMIRE A LEGBÜSZKÉBB: Részt vehetek a Magyarországon már több mint 25 éve jelen lévő PENNY márka megújulásában. 

ISKOLAI VÉGZETTSÉG: közgazdász, marketing szakirány

NYELVISMERET: angol, német, spanyol, román