Becsült olvasási idő: 1 perc
Angliában is terjeszkedni kíván a Fornetti

Miután jól alakult a tavaly tesztjelleggel megnyitott üzletek forgalma, a Fornetti Kft. erősíteni kívánja jelenlétét az angol fővárosban – mondta a Világgazdaságnak Szabó József, a társaság ügyvezető igazgatója.

A vállalatvezető szerint a nyitást az is megkönnyíti, hogy London immár az ötödik legnagyobb magyar népességű város a világon, közel 100 ezer honfitársunk él.

forA terjeszkedés első lépéseként master franchise szerződéseket kötnek a partnereikkel, melyek ezek után saját boltokat nyithatnak, de jogukban áll a kiskereskedelmi partnerekkel szerződést kötni és részükre termékeiket forgalmazni, valamint klasszikus master franchiser-szolgáltatást nyújtani is. Szabó azt is elmondta, hogy az érdeklődés nagy, így elképzelhető, hogy Anglia más területén is terjeszkednének.

Itthon tavaly elérte a 2220-at a fornettiFornetti franchise-rendszerben működő boltok száma. A cég tavalyi tervezett adózás előtti eredménye 696 millió forint, nettó árbevétele 12,6 milliárd forint.