Becsült olvasási idő: 2 perc
Animált figurák alkotják a szupercsapatot a Reálnál

Nem kisebb feladatot vállalt magára a Reál a 2022-es évre, mint hogy alapjaiban újítja meg a teljes marketingkommunikációját a kapcsolódó tenderen nyertes Progressive Reklámügynökséggel karöltve.

Látványos szakaszába ért a törekvés, ugyanis februártól láthatók az újrapozícionálást és a Reál márka megítélésének javítását célzó integrált kampány első, image-kommunikációs elemei.

A kreatív platformmal szemben támasztott egyik legfontosabb elvárás a markáns megkülönböztetés volt. A platformot alkalmassá kellett tenni arra, hogy a tágabb értelemben vett célcsoport számára is releváns, szerethető módon tudja átadni a kulcsüzeneteket, hosszú távon is rugalmasan adaptálható legyen, valamint képes legyen hatékonyan integrálni a kommunikáció sok-sok elemét. Mindezt úgy, hogy nem téveszti szem elől az újonnan, közösen fejlesztett pozícionálási és márkastratégiai alapokat, olvasható társlapunk, a Kreatív oldalán.

Így született meg a Reál Légió, egy szupercsapat, aminek a tagjai egyenként is szórakoztató, szerethető figurák. Ennél is fontosabb azonban, hogy a karakterek kulcs előnyöket személyesítenek meg, amik a konkrét vásárlói igényekre adnak megoldást. Árpöröly és Árapród a jó ár-érték-arányról gondoskodnak. Pannon Pipi a lelkes tyúk a Reál márkás és a hazai termékeket veszi a szárnyai alá, Szerencsefürkész hozzásegíti a vásárlókat az értékes nyereményekhez, Térlépő a gyors és kényelmes vásárlásról gondoskodik, Radar különleges antennáival képes fogni a vevők igényeit, és igyekszik valóra is váltani őket, míg Hűségkapitány szívébe zárja a hűséges vásárlókat, és gondoskodik róla, hogy elnyerjék a méltó jutalmukat.

„Egy rendkívül erős, de a piaci szegmensünkben új és eltérő kreatív platformot sikerült a Progressive-vel megalkotni, amely hatékonyan támogatja a kommunikációs céljainkat 2022-ben és a jövőben. A platform egyértelműen adja át a Reál erősségeit és előnyeit, mint a lakóhelyhez közeli boltok, a barátságos környezet, a gyors és kényelmes napi vagy nagybevásárlás lehetősége, és nem utolsó sorban az, hogy vásárlóink észszerűen tudják beosztani a pénzüket” – mondta Tóber Edina, a Reál marketing vezetője.

Szabó Orsolya, a Progressive operatív igazgatója az együttműködés minőségére világított rá, amely lehetővé tette, hogy minden részletében a stratégiai célokkal összhangban lévő kreatív és kampány születhessen: „Már a közel 2 és fél hónapig tartó tenderfolyamat során világossá vált, hogy a Reál elvárásainak csakis úgy felelhetünk meg, ha stratégiai szinten működünk együtt. Ez az kívánalom tökéletesen megegyezett a Progressive céljaival és munkamódszerével, az együttműködésünk azóta is a szoros együtt gondolkodásra épül, hiszen egy erős versenyhelyzetben csak így bontakozhat ki a reményeink szerint a célokon is felül teljesítő, hatékony és szerethető márkakommunikáció.

Az új kreatív platform a Reál teljes márkakommunikációjában hangsúlyos szerepet kap, TV reklámokkal, out of home, instore, print, belső kommunikációs és a teljes digitális spektrumot lefedő megjelenésekkel, CSR-aktivitásokkal, nyereményjátékokkal valamint hűségpromóciókkal találkozik majd a célcsoport az év során.