Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Átáll ökobarát csomagolásra a Kraft-Heinz

A termékein 2025-re immár kizárólag újrafeldolgozható, újrafelhasználható vagy komposztálható lesz a csomagolás.

A Kraft Heinz bejelentette, hogy 2025-re globális szinten immár kizárólag újrafeldolgozható, újrafelhasználható vagy komposztálható csomagolásban fogja piacra dobni a termékeit. A cég ezenfelül elárulta, hogy a felhasznált csomagolás összes térfogatának csökkentése is a fontos vezérelvei között szerepel. A lépés értelemszerűen a csomagolási folyamat fenntarthatóságának növelését, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését célozza.

A kezdeményezés a tavaly bejelentett „Growing A Better World" nevű stratégia szerves részét képezi. Saját megfogalmazásában a multinacionális élelmiszeripari vállalat „agresszív hajszát” indít a jelenlegi csomagolások technikai alternatívái után. Zöldítési szándékainak megvalósításához csomagolási szakértők, szervezetek valamint különböző környezetvédelmi koalíciók segítségét egyaránt igénybe veszi majd.

Azon célkitűzését, hogy a csomagolóanyagának összes tömegét 50 000 metrikus tonnával csökkenteni fogja, a Kraft Heinz nemrég állítólag már teljesítette.