Az Auchan támogatásából újabb településen is tud kenyeret és tejet osztani a Magyar Vöröskereszt
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már eddig is égető szükség volt a Magyar Vöröskereszt Gyermekszáj Étkeztetési Programjára, amelynek keretében hetente kétszer tejet és kenyeret kaptak a nélkülöző gyermekes családok, akik a jövedelmük alapján kerültek be a programba. A kiválasztásukban az önkormányzatok is segítettek, akik a rendszeres osztáshoz a helyszínt is adják. A régióban konkrétan két hatgyermekes, két ötgyermekes, hét négygyermekes, tizenhat háromgyerekes, hat kétgyermekes és két egy gyermeket nevelő család kapja meg rendszeresen ezt a két alapélelmiszert a szervezettől, ami hetente 334 liter tejet és 167 darab kilós kenyeret jelent. Az Auchan alapítványi támogatásának köszönhetően az eddigiek mellett egy újabb, a járvány gazdasági hatása által súlyosan érintett települést, Hernádvécsét is be tudják vonni a programba. E mellett Budapesten is osztanak élelmiszert nehéz helyzetbe került gyerekes családoknak. Ők havonta egyszer tartós és alapélelmiszerekből álló segélycsomagot kapnak. A 2010 óta futó Gyermekszáj és Budapesti Étkeztetési Programot kifejezetten a gyermekéhezés ellen indította hazánk legnagyobb karitatív szervezete. Tíz család éves tej- és kenyérszükséglete kb. egymillió forintba kerül. A program költségeinek fedezéséhez és kiterjesztéséhez ad hosszabb távú, hathatós segítséget az Auchan.
„Tíz éve indítottuk a Gyermekszáj Étkeztetési Programunkat, amivel a gyermekéhezést szeretnénk felszámolni vagy legalábbis enyhíteni. Sajnos ez a probléma egyre akutabb – mondja Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese. – Tavaly vidéken összesen 1 428 rászoruló családban 4 483 gyermek és fiatal élelmezését tettük könnyebbé. Közel 12 000 liter tejet és 6 000 kg kenyeret osztottak ki munkatársaink és önkénteseink a bevont településeken. Az Auchan adományából Borsod-Abaúj-Zemplén megyében év végéig biztosan tudunk hetente kétszer tejet és kenyeret adni a nehéz sorsú gyerekes családoknak, akiknek a helyzetén a koronavírus járvány többnyire csak rontott. A támogatásnak köszönhetően egy új település, Hernádvécse is bekerül a programunkba.”
A Magyar Vöröskereszt mellett az SOS Gyermekfalvak kecskeméti Ifjúsági Házában és az alapítvány által működtetett Kuckó Családok Átmeneti Otthonában élők kapnak a karantén miatt megnőtt élelmezési költségeikhez és a számukra nyújtott lelki segítségnyújtáshoz támogatást az Auchan nemzetközi alapítványától. Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad szerető, biztonságos otthont nevelőszülői családokban. Többségüket elhanyagolták, bántalmazták vagy a szülők szenvedélybetegsége, betegsége miatt kerültek ide. Az SOS emellett családmegerősítő programjával a nehéz helyzetbe került családokat is támogat, hogy megelőzze szétszakadásukat.
„Mindkét általunk támogatásra felterjesztett szervezet munkáját nagyra értékeljük, ezért is nagy öröm, hogy mindketten megkapták a központi alapítványunktól a kért támogatást. Büszke vagyok rá, hogy egy olyan nemzetközi cégcsoportnál dolgozom, amelynek az egyes országok és a helyi közösségek is nagyon számítanak, és ezért a szolidaritáson alapuló segítségnyújtást a lehető legszélesebb körben gyakorolja. Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány fókuszában a gyerekek állnak. Célunk, hogy legalább ők ne szenvedjenek hiányt semmiben, és ez nekem nem csak egy nagy kereskedelmi lánc képviselőjeként, hanem édesanyaként is fontos” – mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan Magyarország kommunikációs és CSR igazgatója.
A járvány miatti rendkívüli helyzetben egy spanyol, egy francia, két magyar, két lengyel, két portugál, három szenegáli és három ukrán program kapott jelentős pénzadományt az Auchan az Ifjúságért Alapítványtól.

