hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Ausztria kedvenc húskenyere már a benzinkutakon!
A leberkäse szendvics nem tartalmaz mesterséges színezéket és ízfokozót.

Az OMV Hungária 43 töltőállomásán már elérhető Ausztria nagy kedvence, a leberkäse. A csemege alapját adó húskenyeret különleges fűszerezés után darált sertéshúsból, szalonnából készítik. Valóban komoly hagyományokkal rendelkező szendvicsről van szó, hiszen egyes írásos emlékek már az XVIII. század végén, vagyis mintegy 250 évvel ezelőtt említik, ami azóta is roppant népszerű Ausztriában.

Maga a leberkäse 100%-ban osztrák alapanyagokból készül, amelyet melegen helyeznek a császárzsemle közepébe. Az újdonság hagyományos, sajtos és chilis ízesítésű változatban lesz kapható.


„Partnerünk a termelési láncba csak 100 %-ig ellenőrizhető gazdaságokat vont be, és kizárólag olyan termelők szállíthatnak, akik fenntartható gazdálkodást folytatnak” – mondta Kováts Botond, az OMV Hungária marketing menedzsere.

Az új fogás ezen felül nem tartalmaz mesterséges színezéket. Ennek köszönhetően immár Magyarországon is mindenki egyaránt élvezheti az alpesi területek egyik legrégebbi és talán legismertebb csemegéjét.