A magyar mezőgazdaság termelése az elmúlt években látványosan növekedett, amelyben a gazdálkodók teljesítményén túl jelentős szerepe volt a fejlődő piaci értékesítési lehetőségeknek, valamint a hazai agrárium szükségletei alapján kialakított agrártámogatási rendszernek – vélekedett Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az OTP Agrár sajtóreggelijén. Mint mondta, nem véletlen, hogy a mezőgazdaság kibocsátása 2018-ban elérte a 2720 milliárd forintot, 2010 óta egyharmaddal emelkedett, ezzel a legerősebb növekedést érte el hazánk az Európai Unióban.
Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége növekedésének alapfeltétele a termelékenység javulása, ennek kialakításában pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés.
– A mezőgazdaság hitelállománya 2019 második negyedévének végén már elérte a 678 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest 12,6 százalékos növekedés – jelzi a banki bizalmat és az összességében optimista gazdálkodói jövőképet. A meglévő és induló hitelfinanszírozási programoknak, valamint a vidékfejlesztési program beruházásainak köszönhetően a hitelezési aktivitás további bővülését várja az agrártárca – tette hozzá Feldman Zsolt.

A januárban indított, kedvezményes kamatozású NHP fix összes kihelyezésének csaknem negyede – több mint 52 milliárd forint – az agráriumba került, tehát a mezőgazdasági ágazat képviselői éltek leginkább a lehetőséggel. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint a nyertes uniós pályázati projektek megvalósításával az agrárberuházások további növekedése várható idén, a kedvező kamat- és finanszírozási környezet pedig a következő időszakban is arra ösztönzi az agrárium szereplőit, hogy beruházásaikhoz vegyenek igénybe előnyös feltételekkel kínált hitelforrásokat is.
Az OTP Bank számára mindez megerősíti, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások kiemelt figyelmet érdemelnek. A hitelintézet mára 11 országban rendelkezik összesen 1500 fiókra kiterjedő hálózattal, és csoport szinten is kulcsszerepet szán az ágazat finanszírozásának.
– A mezőgazdasági beruházások megvalósításához nagy segítséget jelentenek az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességével biztosított banki hiteltermékek, hiszen a bank hitelezési kockázatainak 80%-át az alapítvány átvállalja. Ez lehetővé teszi, hogy a gazdálkodók kedvező feltételű hitelekhez jussanak – hangsúlyozta Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója.

