hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 4 perc
Az Aldi kapta a legtöbb díjat a saját márkás termékek versenyén

A Store Insider magazin első alkalommal hirdette meg Az év saját márkás terméke versenyt. A felhívásra 93 terméknevezés érkezett és közülük 54 jutott a döntőbe.

A versenyre január végéig lehetett nevezni a food és non-food termékekkel összesen 18 főkategóriában. A kilenctagú szakmai zsűri február közepén bírálta el a termékeket

A zsűri tagjai:
Árva Lajosné Éva, Bálint Analitika Kft. 
Dr. Horacsek Márta, OGYÉI Élelmezés- és Táplálkozástudomány, osztályvezető
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, elnök
Metz Edina, Store Insider, tartalomfejlesztési vezető
Nagy Miklós, Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség, főtitkár
Dr. Pleva György, Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság, igazgató
Dr. Sebők András, az Európai Élelmiszer- és Italfeldolgozók Szövetsége (FoodDrinkEurope, Brüsszel) Kutatási és Innovációs tanácsadó
Szalay Miklós, Designer, egyetemi tanár
Vörös Attila, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége ügyvezető igazgató

Évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a rendkívül árérzékeny hazai fogyasztók egyre többször választják a kereskedők saját márkás termékeit. A kereskedelmi láncoknak pedig a saját márkás termékek olcsó és hatékony marketingeszközt jelentenek.

A Store Insider magazin éppen ezért olyan versenyt indított el, ami a hazai üzletekben, üzletláncokban forgalmazott, legjobb minőségű, ízvilágában, csomagolásában a legkiválóbb saját márkákat díjazza.

A 2023-as verseny díjazottjai:

Kategória: állateledel 
Partner in pet Food Hungária - Louisa macska alutasak csirke-marha 4*85 g 
kategóriagyőztes
Partner in pet Food Hungária - Louisa macska alutasak tonhal-lazac 4*85 g 
kiemelt termék

Kategória: biotermék 
PENNY Magyarország - myBIO extraszűz olívaolaj 500 ml 
kiemelt termék

Kategória: chips 
PENNY Magyarország - Salty hullámos hagymás-tejfölös chips 90 g 
kategóriagyőztes
PENNY Magyarország - Penny burgonya chips sós 125 g 
kiemelt termék

Kategória: csokis és mogyorókrémek
ALDI Magyarország - NUTOKA Mogyorókrém - 400 g
döntőbe jutott

Kategória: csokoládés desszert
ALDI Magyarország - CHOCEUR Salzburgi Mozart-golyók, marcipános-nugátos - 297 g
kategóriagyőztes
ALDI Magyarország - CHOCEUR Marcipántallér, madeira boros szilvás - 300 g 
kiemelt termék
ALDI Magyarország - CHOCEUR Tejcsokoládé szemek, tejes krémmel és mogyoródarabkákkal töltve, FAIRTRADE kakaóval - 150 g 
döntőbe jutott

Kategória: darabos húskészítmény 
PENNY Magyarország - San Fabio Prosciutto Crudo szeletelt nyers sonka 100 g 
kategóriagyőztes

PENNY Magyarország - Karát Prágai minőségi sonka 100 g 

kiemelt termék

Kategória: előállított húskészítmény 
SPAR Magyarország - SPAR HAZAI, SZERETEM SÜLTHAGYMÁS BORJÚMÁJAS 400 g
kategóriagyőztes
SPAR Magyarország - SPAR HÁMOZOTT, CHEDDAR SAJTOS VIRSLI, FÜSTÖLT 230 g
kiemelt termék

Kategória: félkész étel 
Lidl Magyarország - Lidl Italian bowl – az ízletes vitaminbomba 
kategóriagyőztes
PENNY Magyarország - Penny Ready Lasagne 1 kg 
kiemelt termék

Kategória: forró ital
ALDI Magyarország - AMAROY Roastmaster Crema&Aroma – 1 kg 
kategóriagyőztes
Auchan Magyarország - Auchan bio kávékapszula 
kiemelt termék

Kategória: gyümölcslé
PENNY Magyarország - Purissima multivitamin 100 %, 1 liter 
kategóriagyőztes
ALDI Magyarország - RIO D’ORO Narancslé, mild, 1 liter 
kiemelt termék
Auchan Magyarország - Auchan Nívó préselt alma-meggy gyümölcslé 100% 3 liter 
kiemelt termék

Kategória: háztartási papíráru 
ALDI Magyarország - KOKETT Papír zsebkendő, dobozos, 4 rétegű - 100 darab/doboz
kategóriagyőztes
Lidl Magyarország - Floralys Toalettpapír – a kevesebb, több jeligére 
döntőbe jutott

Kategória: keksz és ostya
Pékmester Biscuits, Katie&Baker Dupla Belga csokoládés keksz 
kategóriagyőztes
ALDI Magyarország - FINEST BAKERY Karamellás ostyaszeletek - 400 g 
kiemelt termék
ALDI Magyarország - CHOCEUR Jumbo ropogós ostyaszelet, mogyorós-nugátos - 150 g
döntőbe jutott
ALDI Magyarország - FINEST BAKERY Karamellás ostyaszelet - 80 g 
döntőbe jutott

Kategória: lekvár 
Lidl Magyarország - Hazánk Kincsei Szatmári Szilvalekvár – hagyományos ízek modern technológiával 
kategóriagyőztes

Kategória: magvak 
Lidl Magyarország - Alesto Nuts&Raisin 100 g – ízletes és tápláló nassolnivaló 
kategóriagyőztes
PENNY Magyarország - Salty pörkölt sós kesudió 200 g 
kiemelt termék

Kategória: pékáru
Auchan Magyarország - Auchan Nívó csavart gyökérkenyér 500 g 
kategóriagyőztes
Lidl Magyarország - Helyben sütött kovászos cipó 
kiemelt termék

Kategória: reggeliző termék
ALDI Magyarország - GOURMET Prémium müzli, triplacsokoládés – 500 g 
kategóriagyőztes

Kategória: savanyúság
ALDI Magyarország - LYTTOS Görög olívabogyó, mandulával töltve - 350 g/200 g
kategóriagyőztes

Kategória: szépségipari termék
Rossmann Magyarország - Rossmann - ISANA kollagén fátyolmaszk 
kategóriagyőztes
Rossmann Magyarország - Rossmann -  ISANA Hydrogel Aloe Vera szemkörnyékápoló-tapasz
kiemelt termék

Kategória: szószok
ALDI Magyarország - CUCINA NOBILE Pesto genovese crema - 190 g 
kategóriagyőztes

Kategória: táblás csokoládé
ALDI Magyarország - CHOCEUR Noir étcsokoládé gyümölcsökkel, epres - 100 g táblás kategóriagyőztes
ALDI Magyarország - CHOCEUR Noir étcsokoládé, 85% kakaótartalommal - 100 g
kiemelt termék
ALDI Magyarország - MOSER ROTH FAIRTRADE csokoládé, 80% kakaótartalommal - 100 g
döntőbe jutott
ALDI Magyarország - CHOCEUR Egész mogyorós tejcsokoládé - 100 g 
döntőbe jutott
ALDI Magyarország - CHOCEUR Egész mogyorós étcsokoládé - 100 g 
döntőbe jutott

Kategória: testápoló termék
Lidl Magyarország - Hazánk Kincsei szappanok – kiváló minőségű kézműves termékek
kategóriagyőztes

Kategória: tészta 
PENNY Magyarország - San Fabio teljes kiőrlésű spagetti 500 g 
kategóriagyőztes

Kategória: tisztítószer
ALDI Magyarország - TANDIL Folyékony mosószer, Aqua Touch, 40 mosáshoz elegendő - 2,2 liter
kiemelt termék

Kategória: túrókészítmény
ALDI Magyarország - MILFINA Rögös túró, félzsíros, min. 25% zsírtartalom - 500 g
kiemelt termék
PENNY Magyarország - Sissy rögös túró félzsíros 400 g 
döntőbe jutott 
ALDI Magyarország - MILFINA Körözött, házias - 150 g 
döntőbe jutott

Kategória: vegetáriánus termék
ALDI Magyarország - GOOD CHOICE Mediterrán antipasti, piros pepperoni - 220 g
kategóriagyőztes
ALDI Magyarország - HAPPY HARVEST Veggie wraps - 370 g 
kiemelt termék

Szerkesztőségi megjegyzés: Sajnálatos módon a saját márkás termékkategóriákba négy mentes kategóriába tartozó termék is felkerült. A listát javítottuk, itt a cikkben már a jó kategóriahelyezetteket olvashatók. A hibáért elnézést kérünk az érintettektől!