hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Az élmezőnyben erősödött a forint az első félévben

A forint az év első hat hónapjában a feltörekvő piaci devizák egyik legjobb teljesítményét nyújtotta az euróval szemben. Az árfolyam erősödése mellett javult Magyarország kockázati megítélése is, ugyanakkor a következő időszakban a jegybanki kamatpolitika és a költségvetési folyamatok is befolyásolhatják a hazai fizetőeszköz alakulását.

Az év első felében jelentősen erősödött a forint az euróhoz viszonyítva. Míg január elején az euró árfolyama még 380 forint felett alakult, a választásokat megelőző időszakban rövid időre a 390 forintos szintet is meghaladta, június végére azonban tartósan 355 forint alá süllyedt, sőt egyes napokon a 350 forintos határ alá is benézett - áll a K&H közleményébebnn. Mint fogalmaztak, az első félév egészét tekintve a magyar fizetőeszköz közel 8 százalékkal erősödött az euróval szemben.

A K&H elemzése szerint ezzel a forint a feltörekvő piaci devizák rangsorában a harmadik legjobb teljesítményt érte el: csak a brazil reál és a kolumbiai peso erősödött nagyobb mértékben az euróhoz képest.

A kedvező árfolyammozgást a piacok Magyarország iránti bizalmának erősödése is támogatta. Erre utal az országkockázat egyik fontos mutatója, az úgynevezett CDS-felár csökkenése is, amely az év eleji 110 bázispontról június végére 70 bázispont közelébe mérséklődött. Ez azt jelzi, hogy a befektetők alacsonyabb kockázatot áraznak a magyar államadósság finanszírozásában, még ha a hazai mutató továbbra is magasabb a cseh és a lengyel értékeknél.

Az elemzők szerint az infláció mérséklődése és a javuló piaci megítélés lehetőséget teremthet a monetáris politika további lazítására. A Magyar Nemzeti Bank június végén már 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, és a jegybank kommunikációja alapján további kamatvágások sem zárhatók ki. Ez ugyan mérsékelheti a forint eddigi erősödési ütemét, de amennyiben a nemzetközi pénzpiacokon nem alakul ki jelentősebb bizonytalanság, illetve a hazai makrogazdasági folyamatok sem okoznak negatív meglepetést, az elemzői várakozások szerint számottevő árfolyamgyengülésre rövid távon nem kell számítani.

A következő hónapokban a forint árfolyamát elsősorban a hazai költségvetési folyamatok, a 2027-es költségvetési törvény előkészítése, valamint a nemzetközi jegybankok – mindenekelőtt az amerikai Fed és az Európai Központi Bank – kamatdöntései alakíthatják. Ezek a tényezők meghatározóak lehetnek a nemzetközi befektetői hangulat és a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint további teljesítménye szempontjából.

Fotó: Adobe Stock