Becsült olvasási idő: 0 perc
Az MNB a pénzügyi tudatosság mellett kampányol az Auchan áruházakban

Pénzügyi tudatosság erősítéséért kampányol tíz nagyáruházban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte a jegybank csütörtökön.

A közlemény szerint a jegybank a kampány során a pénzügyi tudatosság és a felelős hitelfelvétel fontosságáról tájékoztatja a vásárlókat az Auchan Magyarország Kft. által szervezett Fogyasztóvédelmi Napon.


A jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának (PFK) munkatársai pénteken 10 és 12 óra között települnek ki a budaörsi, csömöri, dunakeszi, óbudai, solymári, soroksári és szigetszentmiklósi Auchan áruházakba. Az MNB támogatásával működő Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat szakemberei pedig Debrecenben, Szegeden és Szolnokon tájékoztatják a fogyasztókat - áll a közleményben.


A kampány során a tájékoztatás mellett az érdeklődők megismerhetik a PFK munkáját és elérhetőségeit, a tudatos költségvetés-tervezést pedig a helyszínen elérhető Pénzügyi Navigátor kiadványok segítik.