Becsült olvasási idő: 2 perc
Az orvosok és gyógyszerészek fele egy év múlva már okostelefonozik

Az orvosok 31, míg a gyógyszerészek 18 százaléka tervezi okostelefon beszerzését egy éven belül, így az okostelefon-penetráció ebben a körben 50% körül várható a közeljövőben. 

táblaJelenleg az orvosok és gyógyszerészek közel negyede rendelkezik okostelefonnal, egyötödük pedig szakmai célokra is használja készülékét. Az orvosok további 31, míg a gyógyszerészek 18 százaléka tervezi okostelefon beszerzését egy éven belül, így az okostelefon-penetráció mindkét célcsoportban 50% körül várható a közeljövőben – derül ki a UBM Medica Magyarországgal, az Ipsos Zrt. stratégiai partnerével közös online – orvosok és gyógyszerészek körében végzett – okostelefon- és tablet-használatot elemző kutatásból, amelynek eredményei alapján – úgy az egy éven belüli penetrációt, mint a használati intenzitást figyelembe véve – érdemesnek látják az egyedi egészségügyi alkalmazások fejlesztését, vagy akár a multi-channel orvoselérés részeként való alkalmazását.  

Az okostelefon vásárlásának fő motivátorai a hasznos és változatos funkciók voltak a megkérdezettek körében, de jelentős meggyőző erővel bír az állandó internetkapcsolat, illetve a gyógyszerészek körében a gyógyszer-információkhoz való azonnali hozzáférés lehetősége.

Ami a mindennapi használatot illeti, az okostelefon tulajdonosok is a telefonálás, az SMS írás okosés az ébresztőóra funkciókat használják a leggyakrabban, megjelennek azonban az olyan, szakmai segítséget nyújtó alkalmazások is, mint a gyógyszer-adatbázis vagy az egészségügyi kalkulátor. Összességében elmondható, hogy a használati intenzitás, az alkalmazások iránti igény már jelenleg is igen magas, és várhatóan továbbra is nőni fog.

Az okostelefonok operációs rendszerét nézve tovább nő majd az Android-ot használó készülékek aránya és a Nokia operációs rendszere a Symbian részesedése komolyan csökken a jövőben. Ugyanakkor a verseny tovább erősödik az elérhető árú Windows operációs rendszerű mobilok megjelenésével, ahol a márka „umbrella” hatása elősegíti a rendszer gyors terjedését.

A táblagépek esetében még nem beszélhetünk az okostelefonéhoz hasonló penetrációról: az orvosoknak egyelőre 7, a gyógyszerészeknek 8 százaléka rendelkezik ilyen eszközzel, vásárlást pedig 17 illetve 14 százalékuk tervez egy éven belül. Azt, hogy a táblagép elterjedésének még viszonylag korai szakaszában tartunk, jól illusztrálja, hogy a jelenlegi táblagép tulajdonosok mindössze 12 százaléka rendelkezik egy évnél régebbi eszközzel, de a trendeket figyelembe véve ezen a területen is áttörés várható.

Becsült penetráció 1 év múlva

Bázis: orvosok és gyógyszerészek (N=653/50), mely erre a populációra vetítve 28555/4400 szakvizsgát / gyógyszerészt jelent