Becsült olvasási idő: 2 perc
Az új agrárcenzus világprogram adatgyűjtési módszereiről értekeznek Budapesten

Az élelmezésbiztonságnak a világ minden országában kiemelt stratégiai szerepe van, a globális élelmiszertermelés komoly kihívások előtt áll, annak érdekében, hogy a kihívásokra adekvát szakpolitikai válaszok születhessenek, nemzetközileg is összehasonlítható, elemezhető adatok szükségesek - mondta Madarász István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárstatisztikai osztályvezetője az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) hétfőn kezdődött regionális konferenciáján Budapesten.

A konferencián a FAO Európa és Közép-Ázsia húsz országának statisztikusai részvételével az új agrárcenzus világprogram adatgyűjtési módszereit és ajánlásait vitatják meg, amelyet nemzeti mezőgazdasági összeírások alapján dolgoztak ki.

Madarász István elmondta: a FAO vezető szerepet játszik a globális tudás elterjesztésében, ami az élelmezést és a mezőgazdaságban kidolgozott legjobb gyakorlatokat illeti. A regionális tanácskozás fontos a lehetőségek és kihívások feltárása szempontjából is, amelyekkel a régió országainak szembe kell nézniük - tette hozzá.

Vladimir Rakhmanin, a FAO budapesti regionális irodájának vezérigazgató-helyettese az egyhetes tanácskozás megnyitóján kiemelte: a megalapozott szakpolitikai döntésekhez nélkülözhetetlenek a megbízható és széleskörű statisztikák. A FAO tízéves globális programokkal támogatja a mezőgazdasági összeírások végrehajtását, ez a mostani már az ötödik.

A most kezdődött 2020-as ciklusban adatokat gyűjtenek egyebek között a mezőgazdaság környezeti hatásairól, az üvegházhatásúgáz-kibocsátásról, a növénytermesztés intenzitásáról, a földhasználatról, az öntözési módszerekről, és a haszonállattartásról - ismertette. Az új irányelvek, amelyeket a FAO statisztikai egysége dolgozott ki, újszerű és költséghatékony módszereket kínálnak az adatgyűjtéshez, a mezőgazdasági és a lakossági cenzus összekapcsolásához, és az adatok szélesebb körű terjesztéséhez. Ezekkel az adatokkal elemezhetővé válnak a globális trendek és teljesítmények is - mondta.

Kifejtette, az élelmezéshez, és az egészséges és fenntartható természeti erőforrásokkal való gazdálkodáshoz is hozzájárulnak a cenzusok adatai. Az ENSZ által kidolgozott Agenda 2030-ra elérni tervezett céljai között van az éhezés felszámolása is, a FAO a fenntartható mezőgazdasági termelésben nagy részt vállal - közölte.


Jairo Castano, a FAO vezető statisztikusa arról beszélt, hogy az új agrárcenzus világprogramban adatokat gyűjtenek egyebek között a farmok méretéről, számáról, és a mezőgazdasági gyakorlatokról. A 2010-es cenzus, ami a 2006-2015-ös időszakot fedi le, 132 ország mezőgazdasági statisztikáit tartalmazza, ami rekord az előző, 2000-es cenzus 122 országához képest. Az új, 2020-as ciklusban már 84 ország jelezte részvételét, ami újabb rekordnak számít - mondta.

Amint azt Giorgi Kvinikadze, a FAO európai és közép-ázsiai regionális irodájának statisztikusa kiemelte, a FAO agrárcenzus és –felmérés egysége több mint két évig dolgozott az új kör ajánlásain, amit megelőzött az országokkal és érintett szervezetekkel való konzultáció, Az irányelveket most nyolc ilyen találkozó során mutatják be szerte a világon, hogy segítsenek megérteni az új megközelítés lényegét. A szakember figyelmeztetett; a kutatásról, üzletről, befektetésről és nemzeti szakpolitikákról hozott döntéseknek megalapozottnak kell lennie. Kvinikadze szavainak értelmében napjainkban a mezőgazdasági összeírás kínálja a legteljesebb információt a mezőgazdaság szerkezetéről, és az egyetlen statisztikai forrás, amely a szektorról részletekbe menő képet fest, legyen szó az ország egészéről vagy csak egy területi egységéről.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, melynek regionális irodája Budapesten található, 1945 óta támogatja globális programok révén a mezőgazdasági összeírások végrehajtását.

A hétfőn kezdődött és a héten tartó tanácskozáson a magyar szakértőkön kívül Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Grúzia, Izrael, Kazahsztán, Kirgizisztán, Macedónia, Moldova, Montenegro, Oroszország, Örményország, Szerbia, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna, és Üzbegisztán képviselői vesznek rész.