Becsült olvasási idő: 2 perc
"Azok a nyavalyás üzleti tervek" - Vámos György, OKSZ


Természetesen mindenre pontosan emlékszem, ami az elmúlt 20 évben történt, így semmiféle nehézséget nem okoz felidézni, mit csináltam 1992. májusában-júniusában, még a naptáramat sem kell elővenni. De el is kellene árulnom?

Na, azt már nem!
Ha a Kedves Olvasó és a Tisztelt Szerkesztőbizottság erre nem emlékszik és még meg is kérdezi tőlem, akkor én nagyon szomorú vagyok. Na jó, a békesség kedvéért annyit elárulok, hogy akkor is az egyik kedvenc időtöltésem volt az élelmiszer feldolgozókkal arról vitatkozni, kinek megy rosszabbul a bolt. Természetesen a régmúlt időszerű kérdéseit sem kerülgetem, így azon is sokat elmélkedtünk, hogyan kellene privatizálni a kereskedelmet és az élelmiszeripart (már ami a megelőző évek spontán privatizációjából itt-ott romokban megmaradt), vagy éppen azon - nincs új a nap alatt - mennyi import élelmiszer van a polcokon. Bizonyára a fiatalabb olvasók már nem emlékeznek rá, de uniós csatlakozásunkig (aminek dátuma 2004. május 1. volt) kvóták, vámkontingensek fékezték az élelmiszerek behozatalát. Végül is alaposan átalakult a kereskedelem, a különféle toplisták ennek leglátványosabb bizonyítékai, de a beszállítói piac is jócskán átformálódott.

Egy valami nem változott, mégpedig az, hogy szeretünk a másikra mutogatni és a másik zsebében turkálni. Pénze azonban manapság senkinek sincs, hiszen nem csak az uniós csatlakozás, hanem a mostani válság is alaposan felforgatja és átrendezi az élelmiszer piacot.

Számomra a legfontosabb tanulság, hogy a sok-sok vita ellenére a piac szereplőinek, „a Zembereknek” a többsége tudja, hogy a beszállítók és a kereskedők egymásra vannak utalva, de hát azok a nyavalyás üzleti tervek, a tulajdonosi elvárások (tulajdonos a magyar tulajdonos is), a sokak által gonosznak tartott, de végül is felülírhatatlan piac, a korlátozhatatlan verseny sok számítást felborítanak.

Az államnak persze más a véleménye, igyekszik is beleszólni a lehető legtöbb dologba. Sokszor úgy tűnik, a politikusokat zavarja a piacok törvényszerűségeinek rendje, megpróbálják azt felborogatni. A jó szándékkal nincs is baj, a módszerek viszont gyakran hibásak. Ezeket ünnepi alkalmakkor nem illik felsorolni, de annyit azonban elárulok, hogy például a „csipszadó” fogyókúrára alkalmatlan szer, a 27%-os áfa-kulcs pedig kizárólag arra jó, hogy a zugpiacok adóelkerülési receptjei megdráguljanak (ezt értse mindenki kedvére), telefonvisszahívást pedig ne tessenek kérni tőlem a jövőben, mert ami sok, az sok, így a 2 forint is.

Húsz év nem nagy idő, el is repült gyorsan.

Végezetül elárulom, mit fogok csinálni húsz év múlva, májusban-júniusban: írom az Élelmiszer Magazin arról szóló jubileumi értekezését, mit is csináltam húsz évvel ezelőtt, aminek soraiban egyebek mellett elárulom „régi” álmaimat is: egy bárhol beváltható Erzsébet-utalványt és egy olyan pláza építési engedélyt, amit már nem a „központi bizottság” hagyott jóvá. Húsz év múlva? Remélem, sokkal hamarabb. A következő 20 év legnagyobb kihívása ugyanis az, vajon többségben lesznek-e valaha a józanság piacán azok, akik felismerik és tudják,merre megy a világ: ellenkező irányban ugyanis nincs értelme rohangálni, a fejlődésnek nem ellenére, hanem az élére kell állni.

További jó Élelmiszer-olvasgatást kívánoK:

Vámos György

OKSZ