Egy jogvita lezárása utat nyit a Paulaner európai terjeszkedésének, írja társlapunk, a Tobacco a Süddeutsche Zeitung hírére reagálva. A müncheni Paulaner sörgyár nagyszabású nemzetközi terjeszkedésre készül: 2026-tól a Spezi nevű, Bajorországban kultikussá vált üdítő több új piacon – Svájcban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Lengyelországban – is elérhető lesz az italkereskedelemben – írta német lap.
A bővítés alapfeltétele volt, hogy a Paulaner megállapodásra jusson a névhasználati jogok tulajdonosával, az augsburgi Riegele sörgyárral.
Évtizedes vita zárult le
A két gyártó közötti vita régóta húzódott. A Spezi márkanév a Riegelét illeti, amely az 1950-es években fejlesztette ki és védette le a bajor dialektusban „havert” jelentő nevet. A hetvenes években a felek olyan megállapodást kötöttek, amely lehetővé tette, hogy a Paulaner is forgalmazhassa saját italát Spezi néven – de kizárólag Németországban.

Néhány éve a Riegele fel akarta bontani a szerződést, és licencdíjas modellre tért volna át, ami nagyobb bevételt biztosíthatott volna számára. Az ügy bíróság elé került, és három évvel ezelőtt a Paulaner javára született döntés: a régi megállapodás érvényben maradt, de csak belföldre vonatkozóan.
Most azonban a két fél békés megállapodásra jutott a nemzetközi névhasználatról. A részleteket nem hozták nyilvánosságra, de a Riegele szerint „tisztességes licencszerződés” született.
Kultikus ital bajor gyökerekkel
A Spezi története az 1950-es évekig nyúlik vissza. A Riegele sörgyár 1956-ban jegyeztette be a márkanevet, amelyet eredetileg sörként használt.
Az igazi áttörés 1965-ben jött, amikor a gyártó kifejlesztette az üdítőitalt: kóla és narancsos szénsavas ital keverékét, amely hamar német nemzeti kedvenc lett.
A Riegele ma már Svájcban és Olaszországban is forgalmazza saját változatát, míg a Paulaner 2024-ben az Egyesült Államokban is piacra lépett a termékkel, Paulaner Sunset (Paulaner Naplemente) néven.

Színes versenytársak az italpiacon
A Spezi névhez hasonló italok más gyártóknál is megjelentek. Az osztrák piacon az Almdudler 2018-ban szerezte meg a Spezi márkanév licencét. A Pepsi saját változatát Schwip Schwap néven forgalmazza Németországban, Ausztriában és Svájcban. A Coca-Cola 1973-ban lépett piacra a hasonló koncepciójú Mezzo Mix üdítővel, amelyet több országban eltérő néven értékesít. Emellett a legtöbb német áruházlánc is rendelkezik sajátmárkás Cola-Mix termékkel.
A mostani megállapodás révén a Paulaner előtt megnyílt a nemzetközi piac, így a Spezi a következő években új lendületet kaphat Európában – immár békésen, a név jogtulajdonosának hozzájárulásával.


