hero
Store Insider |

Forrás:

MTI
Becsült olvasási idő: 2 perc
Beruházásokba kezd Magyarországon a Procter & Gamble

Kapacitásbővítést végez és kétszáz új munkahelyet teremt Gyöngyösön és Csömörön az amerikai cég.

Több mint 72 milliárd forint értékben hajt végre fejlesztéseket Magyarországon az amerikai Procter & Gamble – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint Donald Trump elnök hivatalba lépésével új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a napi fogyasztási cikkeket gyártó vállalat négy projektet is végrehajt, összesen 72 milliárd forintnyi értékben, amihez az állam nagyjából 18 milliárd forintos támogatást biztosít, így segítve elő kétszáz új munkahely létrehozását a meglévő kétezer mellé.

Jó hír, hogy a saját iparágában a világpiacot vezető, lassan kétszáz éve működő nemzetközi vállalat Magyarország két településén hajt végre egy nagy beruházási programot, amelynek keretében a termelési kapacitásukat megduplázzák, kutatás-fejlesztési részleget hoznak ide, és a munkavállalók képzési programját is elindítják

– fogalmazott.

A cég kapacitásbővítést hajt végre az elektromos fogkeféket gyártó gyöngyösi üzemében, illetve a női higiéniai termékeket előállító csömöri gyárában.

Szíjjártó kiemelte, hogy a világ 180 országában jelen lévő Procter & Gamble magyarországi üzemei a legkorszerűbbek közé tartoznak, ezekből több mint ötven országba szállítják a termékeket.

Soha korábban egyetlen esztendő alatt nem jött annyi amerikai beruházás Magyarországra, mint idén. Összesen 190 milliárd forintot fogunk elérni az év végére

 – tette hozzá és hangsúlyozta, hogy Magyarországon csaknem 1500 amerikai tulajdonosi hátterű vállalat több mint százezer embernek ad munkát jelenleg.

Az elmúlt tizenegy évben a kormány 145 amerikai vállalat beruházásához adott támogatást, összesen 860 milliárd forintnyi beruházást hoztak ezek a cégek Magyarországra, és húszezer új munkahelyet teremtettek 

–  jegyezte meg a miniszter, aki végül arra is kitért, hogy Heves vármegyében az elmúlt tíz évben a munkanélküliség mintegy harmadára csökkent, miközben az ipari termelés a két és félszeresére nőtt.

Borítókép: Budapest, 2025. november 13. Burak Akkiris, a P&G szájápolási termékek ellátásáért felelős európai alelnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Horváth László fideszes országgyűlési képviselő (b-j) a Procter & Gamble beruházásának bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2025. november 13-án. Több mint 72 milliárd forintnyi beruházást hoz Gyöngyösre és Csömörre a napi fogyasztási cikkeket gyártó amerikai Procter & Gamble. MTI/Soós Lajos