Becsült olvasási idő: 1 perc
Betiltották a gyerekek tologatását a bevásárlókocsikban

Betiltották a svájci egészségügyi szakemberek azt a bevett gyakorlatot, mely szerint a szülők bevásárlás közben a kosárba állítva tolják a gyereküket – mert szennyezheti az élelmiszereket.

Az egészségügyi és a biztonságért felelős hatóság emberei betiltották az egyik svájci szupermarket-láncban a szülőknek, hogy gyermekeiket a bevásárlókocsiba állítva tolják, ez alól egyetlen esetben lehet kibújni: ha a gyermek akkora, hogy még elfér egy bébihordozóban, és azzal együtt teszik a kocsiba a babát. A szakértők szerint ugyanis túlságosan veszélyes az egészségre, ha a nagyobb gyermekek cipővel együtt beleállnak a kocsiba, vagy totyogó korú apróságok beleülnek, mert így a cipőről, illetve a pelenkáról származó szennyeződés a következő vásárló élelmiszerére is rákerülhet, de akár a saját holmijaikra is.

Az austriantimes.at című osztrák hírportál szerint az intézkedésre a vásárlói panaszok után került sor, számtalan vevő kifogásolta ugyanis, hogy piszkos a kocsik alja.