Becsült olvasási idő: 1 perc
Biológiai harc a gyomnövények ellen

Az University of Rhode Island (URI) entomológusai egy terjeszkedő gyomnövény, a közönséges méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria) elleni védekezés terén fordulóponthoz érkeztek: a kártevő ellen először eresztenek szabadon biológiai ágenst.

A közönséges méreggyilok elnevezésű gyomnövény több mint egy évszázaddal ezelőtt véletlenül került Európából az Egyesült Államokba, és azóta az USA észak-keleti részén teljesen elterjedt, már Kanadába és a közép-nyugati országrészbe is eljutott. Ez a mérgező kúszónövény számos mezőgazdasági, kertészeti és erdei környezetben a legfontosabb gyomnövény. Dél-Ukrajnában az URI egy doktorandusza 2006-ban felfedezte, hogy egy molylepke-faj, a Hypena opulenta hernyói a méreggyilok leveit rágják. Miután rájöttek arra, hogy e moly lárváinak a méreggyilok az egyetlen tápláléka és csak ezen a növényen képesek életben maradni, az URI kutatói és kanadai, illetve svájci kollégáik 2012-ben kérelmet nyújtottak be az USA Mezőgazdasági Hivatalához (USDA), hogy engedélyezzék e biológiai ágens szabadon eresztését Észak-Amerikában. Az USDA részletesen áttekintette a beadványt és javasolta a szabadon eresztést.