Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Borba rejtve terítették a kábítószert Európában

Egy európai bűnszervezet többek között egy tartálykocsi konténerében, borba süllyesztve juttatta át Spanyolországból Olaszországba az értékesíteni kívánt kábítószereket.

Bármennyire is illegális, a kábítószer-kereskedelem igencsak jövedelmező „üzletág”, és az innovatív drogcsempészek nem győznek újabbnál újabb módszereket kidolgozni, hogy a hatóságok figyelmét kijátsszák. Az egyik legelterjedtebb trükk, hogy valamilyen „fedőáru” alá megpróbálják elrejteni a pszichoaktív szereket, és például a hagymakarikáktól kezdve a kukoricapelyhen keresztül a sárgarépáig nem igazán létezik szilárd élelmiszer, amelyet mostanáig a kábítószer-szállítmányokhoz ne próbáltak volna takaróközegként felhasználni.

Ugyan ez a megoldás régebben vélhetőleg hatékonyan működött, a hatóságokat ma már egyre nehezebb megvezetni vele. Európai csempészek egy csoportja nemrég felismerte ezt a tendenciát, és elhatározta, hogy egy hasonló ám mégis új technikával is elkezd kísérletezgetni a sikerhez.

A találékony banda újítása az volt, hogy a kábítószerek, méghozzá konkrétan a hasis és a kokain elrejtéséhez „szárazáruk” mellett bort is alkalmaztak.

A gyakorlat szerint egy tartálykocsiban havi egy kábítószerszállítmányt juttattak el szeszes italba süllyesztve Spanyolországból különböző olaszországi desztinációkhoz. Az „anyag” természetesen nem érintkezett közvetlenül a borral, hanem az italon belül hermetikusan elzárt, koporsószerű fémládába tömve vészelte át a fuvarokat. Ez a technika már csak azért praktikusnak ígérkezett, mert ilyen módon állítólag a drog szagát tökéletesen semlegesíteni lehet.

A meglehetősen kreatív megoldásban rejlő potenciált végül is nem sikerült maradéktalanul kiaknázni, egy nagyszabású akció keretében ugyanis az olasz hatóságok a bűnszervezet 19 tagját pár nappal ezelőtt letartóztatták.