Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Bormatuzsálemeket árverez el a Christie’s

Az ódon italokra egy tengerfenék-felfedező misszió közepette bukkantak rá a búvárok.

Árverései történelmében páratlanul koros borokat bocsát licitre a Christie’s aukciósház. A várakozások szerint a XVII. században palackozott italkettős átszámítva nagyjából 9,5 és 18 millió forint közötti áron fog elkelni.

Még 2010-ben, a németországi partok közelében egy tengerfenék-felfedező misszió folyamán kerültek elő az üvegek. 40 méter mélyen egy hajóroncs belsejében, egy régi fonott kosárban találtak rájuk. A begyűjtés során a 14 palack egyike eltörött, egy másikból viszont sikeresen mintát vettek a szakemberek, amit aztán tüzetesen meg is vizsgáltak.

Az üvegek formája, illetve a borokon és a parafadugókon végzett, különféle elemzések a tudósokat arra a megállapításra juttatták, hogy 1670 és 1690 között keletkezhettek az italok. Érdekes módon a borban még mindig volt egy kis alkohol, ám mivel nem volt szeszezett (a készítésekor nem adtak hozzá mesterségesen szeszt), a Christie’s szavai szerint „kérdéses”, hogy jó ötlet-e inni belőle.

A szerencsés licitáló vízzel telített tárolótartályokban veheti majd át a palackokat. Ez a kiszerelés állítólag segít a jelenlegi fizikai állapotukban megtartani az üvegeket.