Egész pályás letámadásra készül a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ). Azt követően, hogy az eredeti ötlethez képest nemhogy szűkült volna, hanem bővült az Erzsébet utalvány kedvezményesen adható kerete – bevezetésekor csak átmeneti lett volna, ám a jelek szerint nagyon komoly helyet akar már magának a piacon a NÜSZ.
A sima Erzsébet utalvány kerete nyolcezer forintra nő, emellett azonban újabb termékekkel is előállt a szolgálat. Erről Kocsmár Kornél, a NÜSZ Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a társaság konferenciáján. Ezek szerint a NÜSZ az idén már iskolakezdési támogatási utalványt, sport, illetve kultúra utalványt is nyújt, emellett pedig a palettát teljesen lefedve ajándékutalvánnyal is előáll.
Kocsmár szerint ahogyan az Erzsébet utalvány kibocsátásakor, úgy most is gyorsan ki fogják építeni a hálózatot. Az Erzsébet utalvány jelenleg a legnépszerűbb juttatás, több mint kétmillióan kapják – 30 ezer munkaadó adja – több mint 90 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy a kedvezményesen adható keretet nem használták ki tavaly, kérdés, mi lesz idén a nyolcezres keret mellett.
Ezzel a lépéssel a még talpon lévő egyéb utalvány kibocsátók még nehezebb helyzetben lesznek, hiszen a NÜSZ eleve házon belülről ajánlhatja saját alternatív utalványait. A többieknek ezzel szemben szinte a küszöb alatt kell besurranniuk.
Ebben a versenyben nagy kérdés lesz a Szép kártyák forgalmának alakulása is. Várható ugyanis, hogy némiképp visszaeshet az érdeklődés irántuk – egyszerűen azért, mert a munkaadók által nyújtott cafetéria keretet azonnal ki lehet meríteni a megemelt Erzsébet utalvánnyal, s egy-két alternatív utalvánnyal. Így a kártyára kevesebb juthat.

