Az idei dinnyeszezon május elején kezdődött, az ízletes gyümölcs egészen szeptember végéig kapható az üzletekben. A hazai termés mennyisége július elejére érte el a keresletnek megfelelő arányt. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Tesco nyitott a magyar agrárgazdaság értékesítési kihívásainak megoldását célzó együttműködésekre, ezért a hazai szezon alatt ismét kizárólag magyar görögdinnyét értékesít áruházaiban. Tavaly a hazai áruházakban nagyjából közel 5 millió kg hazai görögdinnye fogyott, az idén pedig akár 7-7,5 millió kilogrammnyi gyümölcsöt is értékesíthetnek. Az első osztályú, zamatos magyar dinnye idén is kapható lesz a szlovák, cseh és lengyel áruházakban is, ahová a tavalyinál több, közel 5 millió kg dinnyét exportál a vállalat.

A Tesco 209 áruházzal van jelen Magyarországon, és hetente közel 3,5 millió vásárlót szolgál ki. Ezért kizárólag olyan beszállítói partnerekkel tud hatékonyan együtt dolgozni, akik infrastruktúrában és volumenben is képesek kiszolgálni a folyamatos elérhetőséget. Dinnyeszállítói bázisában a legnagyobb szerepet a TÉSZ-ek töltik be, amelyekkel az áruházlánc már évek óta együtt dolgozik annak érdekében, hogy megfelelő minőségű, versenyképes árú hazai dinnyét kínáljon vásárlóinak.
Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója a magyar termékek jelenlétének fontosságára, a magyar termelők támogatására, valamint a hazai termékek exportlehetőségére hívta fel a figyelmet: "Az elmúlt években még szorosabbra fűztük a kapcsolatot a termelőkkel, a speciális görögdinnyék - mint a fekete héjú magszegény görögdinnye, sárgabelsejű görögdinnye, mini görögdinnye - esetében pedig, részletes fajta- és volumenterv alapján dedikált szállítókkal dolgozunk együtt. Tudjuk, hogy vásárlóink előnyben részesítik a jó minőségű, hazai termékeket, és számunkra is kiemelten fontos, hogy piacot biztosítsunk a magyar termelőknek. Ezért hazai áruházaink mellett a Tesco nemzetközi hálózatába is eljuttatjuk a magyar dinnyét."

