Becsült olvasási idő: 1 perc
Családbarát díjjal tüntették ki a dm-et

A Randstad Award elnyerése után újabb munkáltatói díjjal gazdagodott a dm Magyarország. Ezúttal az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családbarát pályázaton szerzett újabb kitűntetést a drogéria.

A pályázatra vállalatok, költségvetési, közigazgatási szervek és önkormányzatok jelentkezhettek, amelyek vállalták, hogy legalább egy éven át egy - általuk kitalált vagy már máshol működő - konkrét családbarát programot folytatnak. A díjátadó lebonyolítását az akadémiai konferenciát is szervező - a tervezett gyerekek megszületését támogató - Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány segítette.

Az, hogy a vállalat elnyerhette ezt az elismerést, a cég vállalati kultúrájához vezethető vissza. Olyan munkáltatóként, ahol a munkatársak 94%-a nő, a családbarát szervezeti kultúra fenntartása és fejlesztése a humánerőforrás gazdálkodás egyik fő feladata. A drogéria munkatársai közül jelenleg összesen 200 fő van gyermekgondozás miatt távol, a dolgozóknak összesen pedig 1735 gyermeke van. „Ilyen adottságok mellett nagyon fontosnak tartjuk, olyan feltételeket teremtsünk minden munkavállalónknak, hogy képesek legyenek hatékonyan és stresszmentesen ellátni feladataikat a munkahelyükön és egyúttal elegendő időt és figyelmet fordíthassanak családjukra, magánéletükre.”– nyilatkozta a díj átvétele után Csoknyainé Horváth Gertrúd, a dm HR osztályért felelős cégvezetője.